Soron kívül megoldják a Vince utcai patkányproblémát

Szombaton egy magánszemélytől érkezett bejelentés a pécsi önkormányzathoz arról, hogy egy belvárosi társasháznál elszaporodtak a patkányok, tarthatatlan állapotok uralkodnak. A Vince utca 5. szám alatti egy ötlakásos épület, melyek közül három önkormányzati, kettő pedig magántulajdonban lévő ingatlan. Hétfőn soron kívül tettek lépéseket az ügy megoldásának érdekében. 

Reggel a pécsi városvezetés kezdeményezésére az illetékes szakemberek a helyszínen felmérték a helyzetet és keresték a bérlőket, akiket csak telefonon értek el. Miután a lakók közölték, hogy nem hajlandóak elszállíttatni az épülettől a rágcsálókat odavonzó, általuk felhalmozott szemetet, az önkormányzat azonnal cselekedett: árajánlatot kértek rágcsálóirtásra és a hulladék konténerben történő elszállítására, mely meg is érkezett, így csupán napok kérdése, hogy az ügy megoldódjon.

– Ugyan az önkormányzatnak csupán 39 százalékos tulajdonjoga van, mégis lépéseket tettünk azért, hogy hamar megoldás szülessen. Sajnos egyébként nem ez az első ilyen eset. Tavaly is érkezett hasonló bejelentés a szóban forgó helyszínnel kapcsolatban. Ahogy most is, akkor is többszörösen felszólítottuk a lakókat arra, hogy kötelességüknek megfelelően gondoskodjanak a saját szemetük kezelésről, de mindhiába – mondta el lapunknak Decsi János, a Pécsi Ellátó Központ igazgatója.

Kiemelt képünk illusztráció. 

Hirdetés