Szakiskolák: még homályos, mi lesz

Gyökeresen átformálódik a szakképzési rendszer. Első lépésként átvilágítják az összes sulit, majd átkerül a fenntartás a Klebelsberg Intézményfenntartó Központtól a Nemzetgazdasági Minisztériumhoz. Pécsen az iskolák több pénzt várnak, az iparkamara pedig a szakoktatók kellő anyagi megbecsülését kérik.

Nekiugrott a szakképzés átalakításának a kormány, mert a kabinet szerint kevés hazánkban a képzett mesterember, ami szükséges lenne az új ipari beruházásokhoz. A szakiskolák új fenntartója a Nemzetgazdasági Minisztérium lesz, de az iskolák további sorsát meghatározó jogszabály-módosításokat csak most készítik el, a tervek szerint a 2015-ös tanévben már az új szisztéma szerint indulna az oktatás.  A pontos elképzelésekről azonban még keveset lehet tudni, a cél az lenne, hogy a piaci igényeknek megfelelően változtassanak az arányokon,  miközben a diákok 40 százaléka választja a gimnáziumot, addig a szakközépiskolákba csak 10-20 százalékuk jár.

Évek kellenek az eredményekhez
Évek kellenek az eredményekhez

A tervek szerint januártól kezdve átvizsgálják a szakképző intézményeket, előkészítik az átvétel folyamatát, és a helyi viszonyok alapján döntenék el, melyik iskolát melyik centrumba integrálják.  Pécsen több szakképző intézmény vezetőjét is megkérdeztük arról, milyen hatásai lehetnek az új intézkedéseknek, de sokan még sötétben tapogatóznak. Ahogy azt Amrein György, a Zipernowsky igazgatója is mondta,  csak áttételesen értesült a tervekről, azokat minősíteni nem tudja. Ha azonban egy új rendszerben több tanulót kellene kiszolgálniuk, lesz erre kapacitásuk.

Déri Tibor, a Pécsi Simonyi Károly Szakközépiskola és Szakiskola igazgatója pedig azt mondta lapunknak, hogy már meghallgatták őket Klik-től és a minisztériumtól is.

– Felmérték az igényeinket, a kéréseinket, a problémáinkat. Elmondtuk, hogy ma feszültségek vannak a rendszerben. A szakképzésnek például több pénzre lenne szüksége, s egy-egy költségigényesebb intézkedés forrásaira ma rengeteget kell várni egy bonyolult rendszerben, a szakoktatók, akik nem minősülhetnek pedagógusnak,  ma esetenként kevesebbet keresnek, mint egy általános iskolás napközis tanár. Reménykedünk, hogy pozitív változások jönnek – mondta lapunknak.

Síkfői Tamás, az iparkamara titkára azt mondta lapunknak, hogy több mint két évtizede süllyed egyre lejjebb a szakoktatás, ma eljutottunk odáig, hogy nincsen kellő mennyiségű szakember – Pécsen sem.

– A kilencvenes évek előtt poroszosan szervezett, de hatékony rendszer volt, de a rengeteg kísérletezgetés lezüllesztette a szakképzést. Az egyetemeknél is elsorvadt az értékes műszaki képzés, az lement hat százalék alá a német 30-40 százalékkal szemben. Ezzel egy időben a szakiskolákba éppen az egyetemekre való könnyű bejutás miatt kevesebb diák jelentkezett – magyarázta.

A titkár szerint mostanra ismerték fel, hogy ezt a folyamatot meg kell állítani és vissza kell fordítani, mert krónikus szakemberhiány fog kialakulni.

– Végre eljutottunk odáig, hogy az iskolák nem mennek majd szembe a munkaerő-piaci kereslettel. Egy olyan rendszer alakulhat ki amely megfelel az igényeknek. Ezért támogatható, hogy megerősítsék a szakiskolákat és a műszaki képzéseket az egyetemeken – mondta. Szerinte 5-10 éven belül lesz kézzelfogható hatása az egésznek.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés