8 C
Pécs
csütörtök, április 18, 2024
KezdőlapPécs AktuálSzámháború: az MSZP még több adót csökkente

Számháború: az MSZP még több adót csökkente

Kevesli a 300 milliós pécsi adócsökkentő programot az MSZP, ők még gálánsabbak lennének. 1-2 milliárdra gondoltak, részben eltörölnék az építmény- és az iparűzési adót  is. Bár nem számolták ki, szerintük lehetne pótolni ezt a kieső bevételt a városi büdzsében. Az adóiroda szerint ez viszont lehetetlen. 

– Tízezer vállalkozás ment tönkre Pécsen az elmúlt négy évben, s nemcsak az általános válság, hanem szerintünk a magas helyi adók miatt is – állította Tóth Bertalan, keddi sajtótájékoztatóján. Az MSZP elnökségi tagja ezért jelentősen mérsékelné a helyi közterheket.

Mint arról tegnap elsőként beszámoltunk, Pécs 300 milliós adócsökkentést készített elő januártól, amelyet csütörtökön véglegesíthet a közgyűlés. Ha elfogadja a testület, jövőre ennyivel több pénz marad a pécsiek zsebében, vagyis ennyivel lesz kevesebb a helyi közteher. A szocialisták szerint viszont ez túl kevés, „alamizsna”, ők ennél gálánsabbak lennének: 1-2 milliárdig is elmennének.

Azt szeretnék, hogy 2,5 millió forintos éves árbevételig töröljék el az iparűzési adót, 65 négyzetméterig minden pécsi lakás legyen adómentes, e felett pedig csak a fennmaradó terület után kelljen fizetni. Emellett azt javasolják, hogy a „nem multi vállalkozók” építményadója 500 forint legyen négyzetméterenként, illetve a „nem spekulatív célból tulajdonolt” telkek után ne kelljen adót fizetni. Hogy mi az a „nem spekulatív cél” és ezt honnan lehet kideríteni, az nem derült ki a tájékoztatón.

Az MSZP javaslata Tóth Bertalan szerint is 1-2 milliárd forintos bevételkiesést jelentene a városnak évente. A frakcióvezető viszont azt mondja, ezt a pénzt össze tudná szedni Pécs.

– Például csökkenteni lehet a nem kötelező önkormányzati kiadásokat és tovább kell növelni a potyautasok adórendszerbe való bevonását – vélekedik az MSZP elnökségi tagja.

Nagy Zoltán, a pécsi adóiroda vezetője azt mondta lapunknak, bármilyen képviselői megkeresésre – akár adócsökkentésre – nyitottak, és az adott ötletek alapján szívesen kiszámolják, mit is jelentenének ezek a számok és víziók a valóságban.

Az adóiroda vezetője leszögezte, az egészen biztos, hogy ha az összes adókerülőt meg is találnák, majd rábírnák a fizetésre és azok fizetnének is, akkor sem jöhetne össze 1-2 milliárd forintos plusz bevétel.

[frame]

Erős pénzügyi injekcióról beszél a Fidesz

A Fidesz is reagált Tóth Bertalan sajtótájékoztatójára. Decsi István, a párt pécsi alelnöke szerint a szocialisták megduplázták a munkanélküliséget, eladósították, elszegényítették nemcsak a pécsi családokat, de a vállalkozásokat is. Ma viszont érdemi segítséget kapnak a hazai vállalkozások, Pécs pedig nyertese és nem a vesztese lett a gazdasági válságnak.

Decsi azt írta közleményében, hogy a kormány csökkentette a vállalkozások adminisztrációs terheit, adókedvezményekkel és állami támogatású foglalkoztatási programokkal segíti a magyar vállalkozások versenyképességét és a munkahelyteremtést.

„Idén további 13 milliárd forintos kerettel 6500 új munkahely létrehozását támogatjuk. Az Új Széchenyi Tervben több mint 2 ezer milliárdos fejlesztési forráshoz jutnak a hazai vállalkozások. A rendszerváltás óta nem kaptak olyan erős pénzügyi injekciót hazai kis és középvállalkozások, mint most. Nyár óta eddig 750 milliárd forint érkezett a hazai vállalkozásokhoz, és további 2000 milliárd forintos keretű olcsó hitelt kapnak a vállalkozások beruházásokhoz vagy devizahitelük forintra váltásához.” – áll a Fidesz reagálásában.

Decsi István szerint a hazai vállalkozások ma jobban teljesítenek, mint korábban.

[/frame]

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő