Számot cserélt Gyurcsány és Kovács Ágnes

Kisebb csúszással indult a Slyven Rendezvényközpontban a DK szerdai lakossági fóruma, amelyen bemutatkozott a baloldali polgármesterjelölt, Kovács Ágnes, akinek volt ideje egy kis egyeztetésre is Gyurcsány Ferenccel, a Demokratikus Koalíció elnökével. Szó esett Páva Zsoltnak, Pécs polgármesterének leváltásáról, titokban marxista könyveket olvasó fideszesekről. No meg Orbán Viktor önkényuralmáról, hűtőgépről, mosógépről. Olgáról. 

Nagyon úgy tűnt, hogy Gyurcsány Ferenc első ízben beszél Kovács Ágnessel, az MSZP, az Együtt-PM és a Forum egyesület polgármesterjelöltjével, hiszen a rendezvényközpontban kicsit távolságtartóan, hivatalosan félrevonulva váltottak néhány szót ezután pedig számot is cseréltek. A DK fóruma ezen apró közjáték után kezdődött el negyedórás csúszással, amin felszólalt a DK által ugyan hivatalosan nem, ám szóban támogatott polgármesterjelölt is.

dk gyurcsány kovács (6)
Számot cseréltek egymással

Kovács kicsit kampányolt, majd elment

Kovács Ágnes közel 300 fős hallgatóság előtt tartott választási kampánybeszédét azzal kezdte, hogy “Pécs utcái ki vannak ürülve, üres minden”.

– Hova tűntek a pécsiek? Tízezerrel csökkent az elmúlt években a város lakossága, nemcsak külföldre, Budapestre költöztek el, hanem Mohácsra, Siklósra is. Miért nincsen munkahely Pécsen? – hangzott az újabb kérdés Kovács Ágnestől. – Ezen kellene elgondolkozni. Én nem fogok ígérgetni 5000 munkahelyet, mert csak azt ígérem meg, amit meg is tudok valósítani.

Szerinte, nagyon fontos kérdés a kis- és középvállalkozások támogatása is, valamint a közbiztonság javítása, hiszen “Pécs betörésekről, gyilkosságokról vált híressé a médiában”. Az egészségüggyel is foglalkozni kell, Kertvárosban létre kell hozni a rendelőintézetet, valamint kórházak, rendelők mellett csökkenti kellene a parkolási díjat, vagy eltörölni azt – mondta a jelölt, akinek az a “víziója, hogy éveken átívelő gazdasági rendszer alakuljon ki Pécsen”.

Megemlítette, ellenzékben is lehet jól várost vezetni úgy, mint Szegeden, és kormánypártiként rosszul, ahogyan Pécsen. Nem csoda, hogy Pécs idáig jutott – tette hozzá.

– Vonzóvá kell tenni Pécset, ide kell hozni a vállalkozásokat az adók mérséklésével, az építményadó és iparűzési adó csökkentésével, Nagyon fontos partner a munkahelyteremtésben az egyetem is, de a Pécs Holding által szabott bérleti díjakat is csökkenteni kellene. A tanácsadói szerződéseket meg kell szüntetni, a városmarketingen is szükséges javítani – mondta Kovács. – Bárhová nyúlunk, csontvázak esnek ki a szekrényből, nagyon sok apró dolog van, de saját erőnkből tudunk tenni a változásért.

Szerinte,  nagy igény van arra, hogy leváltsák a mostani városvezetést – mondta még.  Rövid beszéde után elnézést kért és távozott, mert még volt dolga.

dk gyurcsány kovács (9)
Kovács Ágnesnek dolga volt, ezért beszéde után elment

Bemutatkoztak újra

Kovács után Kunszt Márta, a DK helyi vezetője sorra bemutatta újra a pécsi képviselőjelölteket; 18-an lesznek.

 

Nincsenek még elrontva

Ezt már Gyurcsány mondta a pécsi képviselőjelöltekről, akit ismét nagy taps fogadott.

– Nincsenek benne a nagypolitikában, olyanok mint mi – mondta róluk a DK elnöke, majd a szokásos módon megdicsérte a hallgatóságot is, akiket imád, mert bírják a tempót, hiszen már idén harmadjára, vagy negyedjére van Pécsen.

Kovács Ágnes szavaira utalva elmondta,  a ‘80-as években még ő is látta a várost élni egyetemistaként.

– Láttam, hogyan buzog ez a város. Időnként agyára mentünk az itt élőknek, és történtek egy s más dolgok a főiskola botanikus kertjében is.  A városnak akkor volt levegője. Ma az emberek visszahúzódtak, az emberek szegények és ez baj – szögezte le.

[note] Egy-kettő

A technika ördöge már Kovács Ágnest is megtréfálta, miután a mikrofon néha szólt, néha meg nem. Másik készülék viszont nem volt a rendezvényközpontban. Nagy Ferenc, a DK másik pécsi prominense próbálgatta is rendületlenül a szokásos “egy-kettővel” a rakoncátlan eszközt, amivel némi derültséget okozott is a teremben. Végül Gyurcsány megelégelte, és kérte, hagyja abba “Feri”. Mármint Nagy Feri.[/note]

Orbán Viktor újra és újra

Ahogy máskor is, most is a beszédének egyik fő iránya Orbán Viktor körül forgott, így most is kapott egy adagot a volt kormányfőtől a jelenlegi miniszterelnök.

– Az igazi nagy kérdés, kié az ország? A polgároké vagy a hatalomé? – tette fel Gyurcsány, majd megjegyezte, a miniszterelnök illiberalizmusról beszél, de őt ne akarja a megváltoztatni a miniszterelnök. “Engedje hogy éljek, hogy megéljem a magyarságomat, elmondjam a véleményemet”.  De szerinte Orbán  a közelmúltban tett nyilatkozataival nem tett más, mint bevallotta az önkényuralmi rendszert és szembe fordult a demokráciával.  Rabolja az országot, oligarchikus hatalmat épít fel – mondta róla.

– Aki egyeduralmat akar, végső soron pusztulásba hajszolja az országot, a nyugati demokráciák eszmék, a gondolatok versengésére épültek. A hűtőgépet, mosógépét és kvantummechanikát a szabad eszme találta fel – magyarázta a DK első embere és arra szólított fel, hogy “Ellent kell állni a szabadságért”!

“Tisztességesek vagyunk”

Azért Orbán Viktor ekézése után ismét beszélt a helyi képviselőkről is, akiket szerinte biztosan támadni fognak, megpróbálnak majd ellehetetleníteni, besározni. De:

– Tisztességesek vagyunk. Pécsnek arra van szüksége, hogy ne a hasznukat kereső emberek építsék – mondta. És a baloldaliak állnak a jó oldalon, bízik is abban, hogy Pécsen és Komlón is baloldali polgármester lesz, ugyanakkor nem tűnik el majd mindenhonnan a narancs szín sem.

Kovács Ágnes kapcsán pedig arra kérte híveit, hogy támogassák és “ne kérdezzék, kihez áll közelebb”, mert egyetlen esélyük, hogy az egyre szürkébb Pécs számára új lehetőséget hozzanak. Együttműködésre vannak ítélve. Majd újra “visszatért kicsit Orbán” , mert Gyurcsány úgy látja, a választás Pécsen is arról szól, hogy a város lerázza magáról az orbáni önkény igáját, mert a pécsi polgármester sem szólt semmit, amikor elvették a rendelőintézeteket, az iskolákat. Hűségesebb volt pártjához, mint népéhez.

– Suttyomban marxista könyveket olvasnak, hazugsággal tömik a magyarok fejét – így vélekedett az egykori miniszterelnök fideszesekről.

Isten engem és Olga

– Isten engem úgy segéljen!- zárta mondandóját Gyurcsány, aki korábban azt is emlegette, hogy “menni kell, mert megy a híradó Olgával az ATV-n. De ma nem leszek benne a tévében”.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés