Szebellédi: stabil marad a költségvetés

Bár sok még a kérdőjel a város 2013-as költségvetését illetően, dr. Szebellédi István, a város igazságügyi könyvszakértője szerint továbbra is stabil, kiszámítható marad Pécs gazdálkodása. Pozitív forgatókönyv esetén komolyabban hozzá sem kell nyúlni a bevételi és kiadási oldalhoz.

A 2013-as városi büdzsé teljesen eltér azoktól a költségvetésektől, amelyekkel Pécs a rendszerváltás óta dolgozott. Gyökeresen átalakulnak majd feladatellátások és az állami források rendszere, de még a saját bevételek is változnak.

Jövőre egyrészt az állam vállalja át az oktatási rendszerben dolgozók bérezését, magához von bizonyos, eddig a város kasszáját gazdagító adóbevételeket, egyben az eddigi ciklusokban felhalmozott hitelek egy részét is kifizeti a megyeszékhely helyett. Az országos költségvetés sarokszámai a minap tisztázódtak, hamarosan letisztulhat a kép az adósságkonszolidáció tekintetében is, így a következő hetekben elkezdődhet a város 2013-as költségvetésének tervezése is.

Kisebb erőfeszítésekre lesz szükség…

– A kormány tervezett, az adósságátvállalást érintő intézkedéseivel bizonyos, hogy jelentős terhektől szabadul meg Pécs: csökken a város kitettsége, csökkennek a kamatterhek. Az oktatási rendszer finanszírozása szintén terheket vesz majd le a vállunkról. Viszont ezzel együtt sem dőlhetünk majd hátra, hiszen csak szigorú gazdálkodással mutathat egyensúlyt a költségvetésünk – mondja Szebellédi István.

Mint ismert, 2013-tól egyetlen önkormányzat sem tervezheti hiánnyal büdzséjét, ami feszes, kiszámítható gazdálkodást kényszerít ki minden egyes településtől; ez a legtöbb városban drasztikus kiadáscsökkentést és bevételnövelést, megszorításokat okozhat jövőre.

Szebellédi úgy gondolkodik, hogy mivel a város az utóbbi három évben is folyamatosan komoly munkát végzett a gazdálkodása stabilizálásával, ez csak leegyszerűsödik jövőre.

– Ha lényegesen szigorúbb feltételekkel is boldogultunk, a feladatok átcsoportosítása után reális remény lesz arra, hogy az éven belüli folyószámlahitellel kordában tartsuk a költségvetést. Sok minden múlik még a következő hetekben előttünk álló adósságkonszolidációs tárgyalásokon. Ha ezek jól sikerülnek, jóval kisebb mértékű erőfeszítésekre lesz szüksége Pécsnek, mint korábban, hogy egyensúlyi állapot álljon be a büdzsében – húzta alá.

Azt már elhatározták a városházán, hogy nem lesz szükség például adóemelésekre. A 2013-as adókoncepció szerint a helyi adóbevételeket a jelenlegi szinten tartják, miközben egyes területeken még csökkentik is az adó- és közterheket.

hirdetés
Uránia Mozi
Hirdetés

1 hozzászólás

  1. Remélem az ingatlanadó mértékét csökkentik majd, és hogy több legyen a bevétel, az eddig nem fizetőktől is beszedik. Van olyan ismerősöm, aki sem tavaly, sem idén nem fizetett a lakása után adót, és semmi nem történt vele. Se büntetés, se letiltás, semmi. Rajtam nevet, mert én becsületesen fizettem minden alkalommal.

Comments are closed.