11 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
KezdőlapPécs AktuálKözéletSzentlőrincről igazolt a PMFC

Szentlőrincről igazolt a PMFC

Harmadik nyári igazolását is bejelentette a PMFC labdarúgócsapata, Harsányi István személyében gólerős támadóval bővültek az új vezetőedző, Weitner Ádám variációs lehetőségei.

Az NB II.-ben komoly presztízscsatákat vívott egymással a mögöttünk hagyott két szezonban a PMFC és a Szentlőrinc együttese. És bár utóbbi végül a Pécs mögött végzett az előző bajnokságban, azért jóhéhány futballista megmutatta, hogy érdemes vele számolni.

A PMFC is így láthatta a dolgot, ugyanis lecsapott a Szentlőrinc házi gólkirályára, Harsányi Istvánra. A 25 éves támadó már komoly NB II.-es múlttal rendelkezik, száznál is több meccse van a másodosztályban. Ami pedig a 2021/22-es bajnokságot illeti, 11 gólja önmagáért beszél, úgy különösen, hogy a PMFC-ben senki sem jutott el ennyi találatig.

Mostantól Harsányi már a PMFC keretét erősíti, így Kovács Péter és Hadaró Valentin után megvan a harmadik új szerzeménye is a piros-feketéknek. Szükség is van az igazolásokra, hiszen épp tegnap jelentette be a klub, hogy előző évi keretéből kilencen is távoztak, köztük több alapember.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő