Hirdetés

Szeptember 23-től 25-ig rendezik meg az idei, immár ötödik pécsi Tanuló Fesztivált. A város megannyi helyszínét érintő programsor mottója: kapcsolatok a tanulásban és tanulással.

Idén már ötödik éve annak, hogy Pécsett számos szervezet és intézmény fogott össze azért, hogy a hagyományos Pécsi Napok részeként egy olyan rendhagyó fesztivált szervezzen, amelyben a tanulásé a főszerep és amelynek keretében a tanulás az örömteli felfedezés, a megismerés és a kíváncsiság kifejezésévé válhat. A 2017 óta – Pécs ekkor vehette át az UNESCO Globális Tanuló Város Díját – minden évben megrendezett Tanuló Fesztivál idén sem marad el, az aktuális, szeptember 23-tól 25-ig tartó eseménysor mottója:

kapcsolatok a tanulásban és tanulással.

– Én is megtapasztaltam, de igazán a gyermekeim miatt élhettem át, hogy a tanulás és annak különféle módjai egyaránt le tudnak bontani földrajzi és emberek közötti határokat is. Ez a tematika tehát számomra ezért is fontos, a szereplők együttműködése pedig csak növeli a fesztivál sikerének esélyét – mondta a közelgő fesztivál kapcsán lapunknak Bognár Szilvia, Pécs alpolgármestere, hozzátéve, hogy a Tanuló Fesztivál olyan örökség, amire minden városvezetés vágyik.

Kiemelte, hogy az idei rendezvényt is támogatja a Pécsi Tudományegyetem és a tanulás, valamint az egyéni és közösségi képesség-fejlesztés mellett elkötelezett oktatási, tudományos, kulturális, művészeti, gazdasági, sport, természetvédő szervezetek és intézmények, továbbá felekezetek és nemzetiségek is.

Mint mondta, a szakmai rendezvények, előadások és egyéb programok a belvárosban, a Jókai téren, a Széchenyi téren, a fesztivált koordináló Civil Közösségek Házában és több városrészben is zajlanak majd.

Az 5. Tanuló Fesztivál tervezett témái:

  • Közösségek, kultúra és értékek kapcsolata – a Hungarikumok felfedezése.
  • Környezet, település és közösség kapcsolata – a fenntarthatóság tanulása.
  • Tér, forma és jelentés kapcsolata – Tanuljunk Vasarely-t!
  • Munka, teljesítmény és képességek kapcsolata – Tanuló szervezet és szervezeti tanulás.
  • Önkéntesség, befogadás és segítség kapcsolata – Intergenerációs és interkulturális együttműködések tanulása.
  • Tanár, tanuló és közösség kapcsolata – A tanulás tanulása egyén és közösség összefüggésében a COVID-pandémia idején.
Hirdetés