Szerencséje van a gyereknek, ha a TVT-be jár

Testvérvárosok terei iskola, TVT6

Három közül a második olyan pécsi iskolának fejeződött be a rekonstrukciója több százmillió forintból, melyeket meggyengült szerkezetük miatt 2008 nyarán veszélyesnek nyilvánítottak. A vasárnap ünnepélyes keretek között átadott pécsi Testvérvárosok Terei Általános Iskolát (TVT) közel 600 millió forintból újították fel az elmúlt tanév során, miközben a munkálatok ideje alatt a diákokat a baranyai megyeszékhely többi intézményében oktatták.

A jugoszláv IMS-szerkezettel készült épületet még 2008-ban, két másikkal együtt nyilvánítottak veszélyesnek. Az Illyés Gyula iskolát ideiglenesen bezárták, majd 2011 szeptemberére félmilliárd forintért felújították, a másik kettő – TVT és az Árpád Fejedelem Gimnázium és Általános Iskola – működését pedig állandó műszaki felügyelet mellett engedélyezték azzal a kikötéssel, hogy rekonstrukciójukra a lehető leghamarabb sort kell keríteni.

Testvérvárosok terei iskola, TVT2

Az ingatlanok a Magyarországon az 1970-es években bevezetett IMS-technológiával készültek, melynek lényege, hogy az épületet alkotó, előre gyártott födémelemek és vázoszlopok kapcsolatát utófeszítéssel oldják meg. Később kiderült, hogy az összetartó acélkötelek a hézagok kitöltésére használt pasztától egyes helyeken erős korróziónak indultak, s elveszítették statikai biztonságukat.

A három iskolához hasonló módon épült huszonöt emeletes pécsi “magasházat” is ilyen gondok miatt kellett kiüríteni 1989-ben.

[note note_color=”#66aeff”]Mint azt Páva Zsolt (Fidesz) pécsi polgármester az újjáépített iskola avatásán elmondta, nemcsak az épület szerkezetét erősítették meg, hanem annak teljes infrastruktúráját is megújították, így az iskola a megyeszékhely legmodernebb alapfokú intézményévé vált.[/note]
Páva: folytatódnak a fejlesztések
Páva: folytatódnak a fejlesztések

Páva azt mondta: a megyeszékhely évszázadok óta hazai oktatás egyik legerősebb bástyája, a város célja pedig az, hogy ez az elkövetkező időszakban is így maradjon. “Ennek érdekében a város megragadott az elmúlt években minden lehetőséget, s így indulhattak el milliárdos nagyságrendű korszerűsítések a pécsi oktatási intézményekben” – mondta a polgármester utalva arra, hogy jelenleg is több óvoda, alap- és középfokú intézmény felújítása folyik városszerte.

Zárásul elmondta: az iskola 600 diákja 32 felújított teremben kezdheti meg a szeptembert. Kiemelte: a beruházás során a tornaterem modernizálása, eszközparkjának bővítése valamint egy új kosárlabdapálya kialakítása is megtörtént, így a mindennapos testnevelés megtartása zökkenőmentes lesz a most induló tanévben.

[box title=”Jön az Árpád fejlesztése” box_color=”#c37979″]Páva Zsolt lapunk érdeklődősére elmondta: az önkormányzat listát vezet a felújítani tervezett iskolákról, s ennek első helyén a szintén IMS-szekezettel épült, Árpád fejedelemről elnevezett iskola szerepel. A több százmillió forintos munkákhoz már keresi a forrást az önkormányzat, várhatóan a következő egy-két évben megvalósul a felújítása.[/box]

Hirdetés