Szétlopják a környék erdeit

Szinte minden napra jut egy falopás Pécs környékén. Az erdőket felügyelő Biokom és a Mecsekerdő folyamatosan harcol, de magántulajdonosok is panaszkodnak. Két év börtön járhat annak, akit tetten érnek.

hirdetés

Ádáz harcot vívnak erdőtulajdonosok, városi, állami cégek és a zsaruk a fatolvajokkal szemben. Az utóbbi időben megszaporodott a lopások száma, s a betolakodókat az sem tartja távol, hogy júliustól már két év börtönt is kaphat a tolvaj. Már bűncselekménynek számít ugyanis a falopás.

Ennek ellenére egyre komolyabb károkat okoznak a Mecsekben, az utóbbi időben ugyanis jelentősen több ilyen eset történik erdeinkben. Nemcsak állami területeken, de a város által gondozott arborétumokban, turistautak közelében és magánerdőkben is tizedelik az állományt.

– Nyolc éve örököltem egy kéthektáros erdőt a város mellett. Én azóta egyetlen fát sem vágtam ki, de a tolvajok nagyjából húsz köbmétertől szabadítottak már meg. Négyszer tettem feljelentést eddig, de a tolvajokat egyszer sem sikerült elkapni – mondta lapunknak Szabó Imre, pécsi erdőtulajdonos.

Csak a tuskók maradnak...
Csak a tuskók maradnak…

Nincs egyedül a problémával. Pécs környékén – főleg mostanában, a fűtési szezon beköszöntése óta szinte napjában lopják a fát az erdőből. Persze nem gallyakat gyűjtögetnek; sokan autóval, kisteherautóval viszik a láncfűrésszel vagy kézi erővel kivágott fákat.

– Az utóbbi időben nálunk is megszaporodtak a falopások, főként azokon a területeken, amelyek közvetlenül kapcsolódnak a lakóövezetekhez. Legtöbben a napi szükségleteiket szerzik be, így gyakorlatilag folyamatos a jelenség – mondja Lóczi Szidónia, a félezer hektárnyi pécsi erdőséget kezelő Biokom Nkft. pr-menedzsere.

Falopás

Ők csak idén ősszel négy feljelentést tettek tömeges falopás miatt; csak a kitermelt fák tuskóit találták ugyanis több helyütt, tíz köbméternyi fát is elvittek.

A cég állandó erdőgondnoki szolgálatot tart fenn, s a szokásos munkaidőn kívül is szúrópróbaszerű ellenőrzéseket tart. Emellett a pécsiek segítségét is szívesen veszik: nem árt tárcsázni a Biokom ingyenes számát (80/200-590), ha a pécsi erdők szélén, Malomvölgy környékén láncfűrészek zaját halljuk.

Kis Tünde, a Mecsek legnagyobb részén tevékenykedő Mecsekerdő Zrt. kommunikációs vezetője azt mondja, örök probléma a falopás erdeikben, a fűtési idény beköszöntével pedig emelkedett a bűncselekmények száma a Mecsekerdő Zrt. területén. A cég már mintegy negyven esetben tett feljelentést, mert több száz köbméternyi fát vittek el a tolvajok.

A mecsekerdősök rendőrökkel közösen tartanak rendszeres járőrözést, emellett több, mint száz sorompóval védik erdészeti útjaikat, igyekeznek az erdőben körültekintően kiválasztani a készletezési helyeket és kedvezményes áron tűzifagyűjtési lehetőséget is biztosítanak.

[box title=”Szigorítottak” style=”soft” box_color=”#1d8b22″ radius=”10″]Korábban falopásért legfeljebb hatvannapi elzárást szabtak ki, de a büntető törvénykönyv júliusi szigorítása óta már két évre is hűvösre tehetik az elkövetőt. A rendőrségtől megtudtuk: van, hogy a lefülelésekkor csak egy-két darab fát halásznak elő a kocsikból, de van, hogy 10 köbméter a fogás. Ők azt javasolják a tulajdonosoknak, alkalmazzanak több erdőőrt, mezőőrt és keményen akadályozzák meg az erdők kocsival való megközelíthetőségét.[/box]

  • Olimpia

    Egyértelmű, hogy nem a piti fatolvajok miatt tűnt el az elmúlt években a Mecsek erdőinek legalább negyede. Itt szervezett fabiznisz folyik, amit a legmagasabb helyekről irányítanak. Ha így megy tovább, néhány évtizeden belül Pécset egy pusztaság fogja körülvenni. Miért hagyjuk?

  • Szekeres András

    Ja,csak nekik kifizeti az erőmű a fa árát.Következő évben az erdőt újra telepítik.Áfát,adót fizetnek!A tolvajok tavaszig kivágják a kiskertedből a te 10-20 gyümölcsfádat amit évek óta neveltel,metszettél öntöztél,permeteztél!Cserébe kaptál tőle friss gyümölcsöt,befőttet,lekvárt netán páleszt vagy pl.meggy bort most meg csak nézel mert nem maradt semmi!És gondold hozzá,hogy hetven éves vagy kezdjed elölről?Na ilyenkor jön a gyomírtó meg az áram!Nem csodálkozom rajtad,mert nagyon egyszerű vagy empátiád a bányászbéka alatt leledzik!A téma pedig nem az amihez hozzászóltál mashol mantrázd a hülyeséget.További szép napot!

  • Grinderman

    Nem a kis tételben, megélhetésből fát vágó, faluvégi szegény családok jelentik a gondot. Hanem azok, akik ipari méretben, engedéllyel irtják a Mecseket a Hármas-hegytől Orfűig, hogy aztán “biomassza” nével eltüzeljék a pécsi és a komlói erőműben.

  • Szekeres András

    Bakterkert dűlő,Éles dűlő,Keszeg sor a környéken lakók nem tudnának mutatni számlát,mivel napi szinten lopják a fát.Viskokban élnek önkormányzati telkeken,szeméttel,ürülékkel borítják a vízbázist!Senkit nem érdekel.

  • Fecóka

    Csodálkozunk ? Minek ! Sajnos, a mindennapok erről szólnak . Szégyen és gyalázat !!!!