Már rég beszigeteltethették volna házukat, de mivel nem bíznak meg egymásban, inkább fizetik a magasabb fűtésszámlát egy kertvárosi, 64 lakásos panel lakói.
A ház fele már korszerűsítve van, a másik felére pedig pályázaton nyertek pénzt. Hogy belefoghassanak a felújításba, szükség van önerőre is; hitelt kellene felvenni, a ház másik felének beleegyezésével. Ők azonban nemet mondanak. A már felújított rész lakói attól félnek, ha valaki súlyos beteg lesz a szomszédban, nem tudja majd visszafizetni a kölcsönt, így nekik kell majd azt törleszteni. A felújításra várók pedig egy már súlyos beteg lakó rosszindulatától tartanak.

2010-ben az utolsó pályázatok egyikeként fogadták be az Aidinger utcai házat a panelprogramba. Tízmillió forint állt rendelkezésre, hogy korszerűsítsék a fűtést, felújítsák a vezetékeket és szigeteljék a külső falakat. Ez évi több millió forint rezsiköltség-megtakarítással kecsegtetett. Ám a felújítás még csak el sem kezdődhetett, mert ez egy a kevés panelből, ahol két lépcsőház is van.
Az egyik lakói, még jó pár évvel ezelőtt összedobott pénzből, a közös képviselő bábáskodásával leszigeteltették a saját felüket. A manapság használt hét helyett csak öt centiméter vastag anyaggal és a keretből nem jutott a hőközpontra sem. Így a ház szó szerint felemás lett.
A másik lépcsőház lakói szakítottak az addigi közös képviselővel – azután, hogy az belement a szeparált felújításba – és egy új kezelőt kértek fel, aki kidolgozta a sikeres panelprogram pályázatukat, ami a teljes felújítást és havi több százezres megtakarítást jelentené a háznak. Ők arra is hajlandók voltak, hogy hitelt vegyenek fel. Azt a bankot is megtalálták, aki finanszírozta volna a beruházást. Ez azonban a lakók közös felelősségvállalását jelentené. Nagyjából azt, hogy megbíznak abban: évtizedes szomszédjuk nem kerül végérvényesen a tönk szélére.
Egy helyrajzi számon ugyanis egy lakóközösségnek egy adószáma lehet, amelyre akkor vehetnek fel hitelt, ha ahhoz a lakók kétharmada hozzájárul. A kezes ugyanis a társasház maga lenne, igaz sorstartásos kezes. Eszerint a jogi forma szerint, ha nem törlesztik a hitelt, az annak felvételekor megjelölt kezestől hajtják be a pénzt. De csak akkor, ha az adósnak, azaz a lakóknak már semmijük sincs, amit inkasszózhatnának, vagy elvihetnének. Ha minden vagyonukat elveszítenék.
– Én szeretem ezt a házat, de mi van, ha valamelyikük megbetegszik és odalesz mindene? – mondja a vonakodók közös képviselője válaszként arra a kérdésre, hogy akkor végül is miért nem adják a beleegyezésüket.
– Ott lakik egy rosszindulatú ember, ő lázítja őket. Tudja, ő nyomorék. Azok mindig ilyen rosszindulatúak – ezt pedig a másik lépcsőház lakója válaszolja, amikor arra kérem, mondja meg, szerinte mi lehet a vonakodás oka.
2007-ig a panelprogramra az állam 34,4 milliárd forintot költött. Ezzel a támogatással 190 ezer házat újítottak fel, 630 ezer még hátravan. A programot 2011-ben felfüggesztették. A hátralévő lakásoknak egyelőre határozatlan ideig várniuk kell arra, hogy állami támogatással energiát spórolhassanak.
Tisztelt újságíró uraság!
Hogy merészel ilyen hitvány maszlagot leírni!A jóindulatú panaszosa nincs tisztában a tényekkel,minden szomsz.lépcsőházi lakót alaptalanul gyaláz,(nem hülyék laknak itt)a tisztelt mozgássérült lakótársat pedig egyszerűen lenyomorékoz!Nem süllyed el szégyenében!?
Ugye tudja mi az?Persze manapság ez a stílus a menő,ezt mutatják odafentről,akik megosztják a
zembereket.Minket nem oszt meg senki,csupán logikusan és józanul gondolkodunk.
Sajnáljuk a szomszédjainkat,ők főzték maguknak.A rosszindulatú és nyomorék jelzőket visszautasítom!Ajánlom szálljon magába uraságod és panaszosa is!
Tisztelettel egy jóindulatú lakó.
“,”Tudja Ő nyomorék.Azok mindig ilyen rosszindulatuak”
mindannyiunk nevében kikérjük magunknak ezt az undoritó kijelentést!
Arrol nem is beszélve, hogy az Újságiró Úr nem kérdezett meg, minket ebben a témában.
Itt sok minden nem úgy hangzott el, ahogy volt. Igaza van a közösképviselőnknek!
Nem értek valamit!
Eleve bele kellett volna avatni a szomszédos lépcsőházat, hogy pályázni kívánnak. Tájékoztatni a költségekről, kötelezettségekről Irásbeli hozzájáruló nyilatkozat, és jegyzőkönyv kellett volna mindkét lépcsőház lakóközösségétől. Átgondolatlanul, és jogsértően pályáztak! Tudomásuk nélkül bele lettek rángatva egy kötelezettség vállalásba. Menjünk hozzájuk kávézni és kérdezzük meg 2 év után tőlük?
Ezt Ön sem gondolja komolyan!!
Sajnos a mai napig nem lehet még ilyen kicsiben sem megegyezni pedig itt tényleg közös a cél. Jól megosztották az embereket hogy saját érdeküket sem tudják felismerni csak gyülölni.
Nem egészen az igazságot tartalmazza a cikk! Tisztelt Kaufmann Úr ! El tetszett ferdíteni a valóságot kissé!
A szigetelés még az előző közös képviselő idejében történt- velem nem ez miatt történt a “szakítás”
A 9. sz. lépcsőház mindig mindentől elzárkózott( Lakáskassza, tömbbiztosítás, önerős szigetelés) Pályázni társasház ( és nem lépcsőház !!!) túd! Nem tudom hogy lehetett a pályázatot beadni így! A pályázathoz nem kérték a másik l.ház hozzájárulását, beleegyezését-a hitelfelvételhez igen! Hm..
.Hogy kaphattak a tartozás mentességről közüzemi igazolásokat, mindkét lépcsőházban sok a tartozó. Ha az egyik lépcsőház 3 éven keresztül képes volt többletbefizetést teljesíteni, ők miért nem voltak hajlandók rá? Érdekes nem nehezményezik, hogy a szigetelt lépcsőház fűtésmegtakarításából közel 10 éve egyformán részesül a két lépcsőház!
[…] forrás: https://www.pecsma.hu […]
A szigeteletlen rész lakói apránként gyűjtsék össze a pénzt, ne vegyenek fel hitelt.
Az állam támogatást úgysem tud adni egyenlőre.