Szülők kergették el a pécsi “Mikulást”

Mikuláskabátban, melegítőben és szakadt sportcipőben riogatta a gyerekeket egy ismeretlen férfi a Széchenyi téri adventi vásárban felállított Mikuláskunyhóban péntek este. A fura hajlamokkal rendelkező férfit végül szülők kergették el.

Furcsán viselkedő „Mikulásra” figyelt fel egyik olvasónk péntek este hét óra körül a pécsi adventi vásáron. A férfi melegítőben, elhasznált edzőcipőben, kitömött ágyékkal pöffeszkedett a hivatalos Mikulásnak fenntartott kunyhóban, és több gyerekhez is nyájasan próbált hozzáférkőzni.

pedo mikulas

– Arra lettem figyelmes, hogy egy megszeppent kislányhoz beszél, elnyúlva a fotelben és közben az ágyékát emelgeti a gyerek felé. Közben kaján hangon azt mondta: Na, ide jössz a Mikulás bácsihoz egy kicsit? A kisfiamtól is megkérdezte: Apukád ideenged a Mikushoz? Minősíthetetlenül viselkedett, mérgelődtem is, hogyan lehet ilyen Mikulást alkalmazni egy színvonalas rendezvényen. Először azt mondta, ő az igazi Mikulás, és hogy nézzem meg, milyen divatos háromcsíkos Adidas melegítője van. Mikor mondtam neki, hogy szégyen, amit művel, és hogy rendőrt hívok, felpattant a biciklijére és eltekert – mesélte lapunknak a megdöbbentő történetet olvasónk, Kovács Tibor, aki le is fényképezte a hamis Mikulást. A férfi számára mindez szombat délelőtt vált nyilvánvalóvá, amikor beszélt a hivatalos mikulással, aki mondta, hogy ő csak napközben dolgozik a kunyhóban, amely este üresen és bárki számára nyitva áll.

Érdemes odafigyelni, mert nem kizárt, hogy a férfi máskor is meg fog jelenni a kunyhóban, és viselkedésével és öltözékével botrányosan viselkedhet – tette hozzá Kovács Tibor.

Hirdetés