Szuper programokkal várják a pécsbányaiakat karácsony előtt!

Nők Összefogása Pécsbányáért informális csoport 2016 márciusában alakult olyan pécsbányai nőkből, akik fontosnak tartják a pécsbányaiak életfeltételeinek javítását. Céljuk, hogy Pécsbánya vonzóvá váljon az ott élők részére, és minél többen aktívan résztvegyenek a közösségi életben. Éppen ezért, az önkéntes tagok karácsony előtt három remek, ingyenes programmal várnak kicsiket és nagyokat, hogy közösen készülhessenek az ünnepekre. (x)

– A pályázati pénzből megvalósuló programokon ingyenes a részvétel, ahogy a csoport többi programján is. Fontos tudni, hogy a tagjaink minden rendezvényt önerőből, általában pénzbeli támogatás nélkül valósítanak meg, társadalmi munkaként. Mindezt azért, hogy közösséget építsünk, és segítsük a rászoruló családokat is – fejtette ki lapunknak a csoportot vezető Dománé Pécsi Mónika.

Első, a “Mikulástól karácsonyig” nevű programsorozat részeként megvalósuló decemberi eseményüket 7-én, szombaton rendezik meg 16.30-tól. Ez egy körülbelül egy órás, gyerekek számára szaloncukorkereséssel még izgalmasabbá tett túra lesz. A résztvevők a Pécsbányatelepi Közösségi Házból indulnak közösen, ahol a túra végeztével némi harapnivaló és meleg tea várja a csapatot. A gyerekeknek 18.30-tól Mikulás-diszkót szerveznek.

December 13-án is remek program lesz a közösségi házban, Luca-nap alkalmából az érdeklődők közösen ültetnek majd búzát, sütnek mézeskalácsot, és beszélgetnek a karácsony hagyományairól, az ünnep szépségéről. Emellett a Pécsbányai Kulturális Egyesület kézműves foglalkozásokat tart majd. Végül másnap, 14-én bejglikészítés-, és kóstolás lesz. Mindkét nap 15 órától várják az érdeklődőket.

A program Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata szervezésében a Helyi Identitás 

és Kohézió Erősítése Pécs Városában (TOP-6.9.2-16-PC1-2017-00001) című projekt keretében valósul meg. 

(x)

Hirdetés