6 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
KezdőlapPécs AktuálTanul a kritikákból a 15 éves pécsi költő

Tanul a kritikákból a 15 éves pécsi költő

Pécs ifjú kötője, a tehetséges Bánki Benjámin az ország legnagyobb internetes tehetségkutatóján jelenleg toronymagasan az első helyen áll, noha a szavazásnak még egy darabig nincs vége. Produkciójával közel kétezer ember szimpátiáját nyerte el, a szakértő zsűri tagjai közül azonban nem mindenki bírta Beni előadását.

Bánki Benjámin, a pécsi Babits Mihály Gimnázium 9. osztályos tanulója idén már megszerezte a tehetségeket kutató és segítő szervezetek által indított országos „Felfedezettjeink 2015” pályázat közönségdíját, de úgy tűnik, hogy még ezek után sem tud leállni. Elindult az ország legnagyobb internetes tehetségkutató videópályázatán is, az idén másodszorra megrendezett Ki Mit Tube-on is. Ezen a versenyen mindenki a saját videójával nevezhet, amelyekre a közönség és a híres – és kevésbé neves –  zsűritagok is szavazhatnak.

Aki esetleg lemaradt volna Beniről, annak azt érdemes tudnia a srácról, hogy több tucat nívós díjat is bezsebelt már versmondó- és költészeti megmérettetéseken. Sőt, a Magvető kiadó meg is jelentette egy versét.

Nem zavarja a kritika
Nem zavarja a kritika

Beni saját versei és slam poetry-esteken előadott művei is olyan fontos témákat boncolgatnak, mint a szólásszabadság, a kirekesztés és a diszkrimináció. Épp ezért nem meglepő, hogy a Ki Mit Tube-ra is „A fehér ötven árnyalata” című, elfogadásról, toleranciáról, és rasszizmusról szóló slam-versével nevezett, amelyet egyébként nekünk már korábban is előadott. Az újabb videóban Beni a Magasház előtti, Weöres Sándort is ábrázoló graffiti előtt szaval, hiszen– mint mondta – neki fontos, hogy bemutassa a városát és városa nagyjait.

Megfogadja a tanácsokat
Megfogadja a tanácsokat

A verseny zsűritagjai közül azonban nem mindenki volt elájulva Beni produkciójától. Mondik Noémi, aki a Microsoft Paint programjában készített műveivel vált ismertté, azt mondta értékelő beszédében, hogy a témaválasztás ugyan jó, és támadhatatlan, Beni azonban „feláldozza a megvalósítást a jó szándék oltárán”, és szerinte Beni inkább gyermekmondókát mondott, mintsem slam poetry-t (amihez Mondik Noémi saját elmondása szerint nem ért). A pécsi fiú rímeit szerette, de szerinte a rímekkel pont a mű mondanivalója vált kevésbé hangsúlyossá. A videót versenyre valónak sem találta a fiatal művésznő.

A költészetet érzi magához a legközelebb
A költészetet érzi magához a legközelebb

Megkérdeztük Benit, hogy mit szól Mondik Noémi kemény kritikájához, a fiú pedig elmondta, hogy az ilyen kritikáknak mindig örül, hiszen ezekből lehet a legtöbbet tanulni. Hozzátette, hogy a monotonitás azért érezhető hangjában, mivel a szöveget utószinkronnal vették fel, ugyanis a Beni által verbuvált lelkes amatőrökből és barátokból álló videós stáb nem tudta kiszűrni a Szigeti út zaját, ezért egy olyan szobában szinkronizálták a videót, amelyből Beni szerint hiányzott a slam poetry-esteken megszokott élet. A videóban használt zenéről Beni azt mondta, hogy valóban nem illik annyira a vers alá, ezt pedig mindenképp fontos tapasztalatnak tartja.

A komoly problémák érdeklik
A komoly problémák érdeklik

A szöveghez nem illő zenét és a „mondóka-szerű” előadásmódot emelte ki kritikájában Saiid is, Akkezdet Phiai tagja, aki szintén kedvelte Beni rímfaragását, azt viszont kevésbé, hogy a rímek elvitték kicsit a szöveget más irányokba, és hogy Beni nem elég átszellemülten mondta fel sorait. Az ifjú pécsi verselő pedig Saiid véleményére nagyon is ad, hiszen ő a slam poetry műfajában jobban otthon van, mint Mondik Noémi. Egyetért a rapper véleményével, miszerint egy jó slam poetry működik zene nélkül is, épp ezért a jövőben ezzel is kísérletezni fog.

A versenyben egyébként Beni toronymagasan vezet, jelenleg közel 1800 szavazata van. Beni lapunknak is elmondta, hogy a kritikákat megemészti és hasznosítja, és nagyon köszöni azoknak, akik rá kattintottak. A szavazást azonban még nem szabad abbahagyni, ugyanis nemsokára kezdődik a verseny középdöntője, ahol újra ki lehet állni a fiatal tehetség mellett.

Beni annyira népszerű lett az országos verseny folyamán, hogy egy rajongói Facebook-oldalt is létrehozott, ahol mindenki felveheti vele a kapcsolatot, megnézhetik a produkcióit, és követhetik, hogy mi történt vele.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő