Hirdetés

Az idei év legnagyobb víziközmű-felújítása indul Pécsett: felvonulnak a kivitelezők a Magaslati, majd a Surányi útra. Ezt a munkát ugyanakkor egy még nagyobb program követi, amelynek végén megújul a Mecsekoldal fő közlekedési tengelye, és egy tehermentesítő új út is épül. 

Február 5-én, hétfőn vonulnak fel a kivitelezők a Magaslati útra, majd a hónap közepén a Surányi útra, ezzel egy hatalmas víziközmű-felújítás kezdődik Pécsett. A mintegy 300 millió forintos programban mindkét úton kicserélik az ivóvíz- és szennyvízvezetékeket, összesen 5140 méternyi korszerű vezeték kerül a földbe.

A munkák során értelemszerűen elkerülhetetlen lesz az átmeneti forgalomkorlátozás, a szakaszonkénti útlezárás, helyenként a jelzőlámpás irányítás.

A Tettye Forrásház az ott élőket tájékoztatja a munkákról, a tudnivalókról, de sokan autóznak is erre, ők sem árt, ha felkészülnek a beruházás miatt változó forgalmi rendre.

Készülni kell forgalomkorlátozásokra

Márpedig sokan autóznak, hiszen ez az útvonal a Mecsekoldal fő közlekedési tengelye. Nem véletlen, hogy a pécsi városvezetés már régóta tervezte a felújítást, illetve a Mecsekoldal és a belváros közötti jelentős forgalom enyhítését. Aki csak egyszer is autózott reggel vagy délután a környéken, tudja, valóban erős a forgalom. A Mecsekoldalban ugyanis 25 ezren élnek, nem véletlen, hogy gyakoriak a dugók a belváros irányába/irányából.

Uniós pénz azonban nem jutott erre a problémára, a város így a kormányhoz fordult, a Miniszterelnökség keretéből több mint 1 milliárd forintot kapott Pécs. Ebből felújítják a Surányi-Angster-Magaslati tengelyt, előtte azonban értelemszerűen kicserélik a közműveket is, hogy a későbbiekben lehetőleg ne kelljen felbontani a friss aszfaltot egy vezetékhiba miatt ezért indítja el hétfőn a rekonstrukciós programját a Tettye Forrásház. Amint a kivitelező végez, megkezdődik az utak aszfaltozása.

Új ággal bővül a körforgalom a Mecsek felé

Ezen kívül az egymilliárdos fejlesztés során a Kodály-Petőfi utcai körforgalom egy újabb ággal bővül, innen egy közel 400 méteres szakaszon új út épül a Bálicsi útig, tehát a belváros és a Mecsekoldal között egy további kapcsolat jön létre, ami megosztja a forgalmat, azaz csökkenhetnek a dugók a többi területen.

Hirdetés

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét