10 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapPécs AktuálTényleg Tóth a csúcstartó

Tényleg Tóth a csúcstartó

Kikértük az elmúlt négy év összes képviselőre vonatkozó adatait, miután a Fidesz képviselője ma azért bírálta Tóth Bertalant, amiért az “munka nélkül vett fel 3,6 millió forintot” a várostól. Az MSZP-s képviselő ugyanis Őri szerint alig jár közgyűlésre és a bizottsági munkáját is hanyagolja, de a tiszteletdíjat felveszi. 

Szerettük volna tudni, hogy az elmúlt 4 évben melyik képviselő, hányszor hiányzott, illetve nem vett részt a közgyűlési munkában, ezért kikértük az adatokat.

Összesen 53 közgyűlés volt Pécsett a ciklusban. Négy – évenként 1 darab – hiányzást tekintettünk „bocsánatosnak”, hiszen mindenki lehet beteg, vagy lehet olyan elfoglaltsága, amely miatt nem tudott részt venni az üléseken.

Úgy néz ki, igaza volt Őri László, fideszes képviselőnek, mert a összesítés szerint valóban Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezetője az abszolút negatív rekorder, ő 21-szer nem ment el az ülésre. A második legtöbbet hiányzó a szintén szocialista Meixner András 9 hiányzással, míg a harmadik Bognár László, fideszes városatya 8 távolléttel.

hianyzas02

Moór Eszter és Haász János fideszes képviselők az egyetlenek, akik egyszer sem hiányoztak, ott voltak mindegyik közgyűlésen.

A Fidesz ma sajtótájékoztatót tartott, amelyen közölték, Tóth Bertalan csaknem 3,6 millió forintot vett fel úgy, hogy azért nem dolgozott meg, hiszen nem volt ott a közgyűléseken.

[note note_color=”#ecae13″]Bognár büntetést fizetett

Hoppál Péter frakcióvezető ötlete volt még 2010-ben, hogy hasonlóan az országgyűlési Fidesz frakcióhoz, Pécsett is büntipénzt kell fizetnie annak a Fidesz-KDNP-s képviselőnek, aki igazolatlanul vagy engedély nélkül marad távol a közgyűlésektől. Egy ilyen hiányzásért 30 ezer forintot kell becsengetni a pécsi pártkasszába, a saját tiszteletdíjából.[/note]

A Fidesz bejelentette azt is, elképzelhető, hogy megváltoztatják az SZMSZ-t is annak érdekében, hogy könnyebb legyen számon kérni a közgyűlési munkából kimaradó képviselőket, akiktől úgy már jogilag is visszakövetelhetik a tiszteletdíjat.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő