Tintasugarassal nyomták maguknak a húszezreseket

Egy éve határozta el két férfi, hogy tintasugaras nyomtatóval készít húszezreseket, hogy később azokkal fizessen több megyében is. Hat alkalommal négy különböző megyében sikerült vásárolniuk, végül Mohácson buktak le.

Mint azt dr, Varga-Koritár György főügyész lapunkkal közölte, a Pécsi Járási Ügyészség pénzhamisítás bűntette miatt emelt vádat a két férfival szemben.

– A vádlottak 2014. augusztusában elhatározták, hogy egy tintasugaras nyomtató segítségével hamis húszezer forintos bankjegyeket készítenek, melyekkel az ország különböző területén vásárlásokat bonyolítanak le, így hozva forgalomba a hamis bankjegyeket – közölte Varga-Koritár.

A vádlottak a főügyész közlése szerint nem először próbálkoztak pénzhamisítással, korábban mindegyiküket már négy
alkalommal elítélték ugyanilyen jellegű bűncselekmények miatt.

A vádlottak – akik jelenleg előzetes letartóztatásban vannak – által elkövetett bűncselekmény büntetési tétele 2-8 évig terjedő szabadságvesztés.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés