12 C
Pécs
csütörtök, április 18, 2024
KezdőlapPécs AktuálTizenöt tonna segítség a rászorulóknak

Tizenöt tonna segítség a rászorulóknak

A pécsi önkormányzat a nehéz sorban élők megsegítésére csütörtökön közel tizenötezer kilogramm élelmiszer kiosztását kezdte meg. A segítséggel a legrászorultabb rétegeket, így a létminimum közelében élőket, a kisnyugdíjasokat, valamint a hátrányos szociális helyzetű gyerekeket kívánták támogatni.

A csomagok kiosztása előtt tartott sajtótájékoztatón Csizi Péter, a Népjóléti és Sportbizottság elnöke elmondta: az egységekben liszt, tészta, keksz, csokis gabonagolyó, müzliszelet, konzerv és cukor van. Mint mondta, több mint 1800 rászorulónak adnak a tartós élelmiszerekből, s a csomagok az Európai Unió Élelmiszersegély programjának keretében érkeztek meg Magyarországra.

A projektre már három esztendeje pályázik város sikerrel – mondta, hozzátéve: apró segítségek ezek, s igyekeznek minden olyan lépést megtenni, amelyekkel egy kicsit is enyhíteni tudják a válság utáni életet a rászoruló családoknak számára, ezért nem emelkedtek idén a közüzemi díjak, étkezési díjak az iskolákban, a városban.

A tartós élelmiszerek az Ifjúságért Egyesület, az Integrált Nappali Szociális Intézet, az Esztergár Lajos Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat, a Kisgyermek Szociális Intézmények, valamint a TÁMASZ Alapítvány segítségével jutnak el a legrászorultabb családokhoz.

Ebben az évben, várhatóan még egy alkalommal lesz csomagosztás, amikor újabb segélyszállítmány érkezik október körül.

A csomagot várók közül a negyvennégy esztendős édesanya, Farkas Csilla úgy nyilatkozott, hogy közel másfél éve még rendezett körülmények között élt, de elbocsátották állásából, s korábban a házassága is megromlott. Két gyermeke közül az egyik tartósan beteg, s március óta a családok átmeneti otthonában élnek, havi járandóságuk – beteg gyermek utáni gyes és a családi pótlék – mindössze hatvanhat ezer forint.

Egy fiatal, tizennyolc esztendős lány szintén a családok átmeneti otthonában él gyomorfekélyes édesanyjával, és enyhén fogyatékos testvérével. Ők szintén napról napra élnek, mindössze 25 ezer forintból, s hasonló támogatásokra szorulnak. A fiatal leány most abban bízik, hogy a város egyik legnagyobb elektronikai vállalatánál helyezkedhet el. A családi problémák miatt bajba jutott família kicsit több mint egy esztendeje még átlagos körülmények között élt – tudtuk meg.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő