Tízezrek közlekedése válik gyorsabbá Pécsen

Egymilliárdos útfejlesztési program indul Pécsen, a forrásból egy új összekötő út építésére és az északi városrész fő közlekedési tengelyének felújítására is jut majd. Mintegy 25 ezer ember közlekedése válik könnyebbé, ennyien élnek ugyanis a Mecsekoldalban.

Nagyszabású útfejlesztési program indul Pécsen, közölte pénteken Páva Zsolt polgármester és Csizi Péter országgyűlési képviselő a Kodály Zoltán-Petőfi Sándor utcai körforgalomnál.

Páva Zsolt hangsúlyozta, a helyszínválasztás nem véletlen, hiszen a tervek szerint ebbe a körforgalomba csatlakozik majd be az az új, mintegy fél kilométeres út, amely a Rókus-dombon keresztül összeköti a területet a Bálicsi úttal, ezzel új lehetőséget teremt a Mecsekoldalban lakóknak a belváros, illetve más városrészek elérésére. Páva Zsolt arra is felhívta a figyelmet, hogy a Mecsekoldalban már nyugat-európai szinten van a gépjárművek száma, azaz az országos átlagnak számító 300 kocsi helyett 500-600 autó jut ezer emberre – ez természetesen a forgalomban is érezhető. A gépjárművek számának növekedését ugyanakkor nem tudta követni az úthálózat fejlődése.

új út a kodályról, hl02
Páva Zsolt és Csizi Péter mutatja, merre halad majd az új út

– Reggel és délután több helyen nagy a zsúfoltság, éppen ezért a város már hosszabb ideje vizsgálta, miként lehet ezt enyhíteni – közölte a városvezető, aki elmondta, az új út – bevezetve a körforgalomba – mindenképp gyorsítani és javítani fogja a Mecsekoldalban lakók közlekedését.

Csizi Péter országgyűlési képviselő hozzátette, erre a programra uniós támogatást nem kaphatott Pécs, így a kormányhoz fordultak, s pozitív választ kaptak, Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter döntése alapján egymilliárdos forráshoz jutott Pécs. A pénz a napokban meg is érkezett a város számlájára. Páva Zsolt javaslatára már egy keretközbeszerzés is elindult, ami jelentősen, hónapokkal lerövidíti az előkészítést.

terkepjo

 

– Az egymilliárdos keretből egy korábban megkezdett fejlesztés folytatására is mód nyílik, az Angster, a Surányi és a Magaslati út hamarosan új aszfaltszőnyeget kap – vázolta Csizi Péter. – Így az északi városrész legfontosabb közlekedési tengelye is megújul.

Az előkészítő munkák tehát már meg is kezdődtek, mint megtudtuk, legkésőbb egy éven belül be is fejeződhet a nagyszabású útfejlesztési program.

Hirdetés

2 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Nagyon helyes! Közbe a napokban egy másik, 10 milliárdos útfelújítási projektet is bejelentettek.

  2. Biztos sok a dugó a Mecsekoldalban 🙂 A belvárosban pedig minden oké 🙂

Comments are closed.