Tízmilliót adott a templom felújítására egyetlen hívő

Csupán a bejáratot szerették volna felújítani, de a munkálatok során kiderült: ez nem elég. Így nekiálltak az egész havihegyi templomnak. A történetben az a legszebb, hogy mindehhez egyetlen adományozó adott nagylelkű felajánlást.

A város egyik legszebb, legmeghittebb kis temploma, a házasságkötések közkedvelt helyszíne a havihegyi templom, azaz a Havas Boldogasszony-templom. Ugyanakkor állapota az utóbbi időben leromlott, a bejáratnál kezdett hullani a vakolat, de a lépcsők is már töredezettek.

Először csak a bejáratnál szerették volna a vakolatot kijavítani
Először csak a bejáratnál szerették volna a vakolatot kijavítani…

A Pécsi Egyházmegye nem tétlenkedett, nekiállt a munkálatoknak, amit egy jólelkű adományozó elég nagyvonalúan támogatott.

Tízmilliót adományozott

A rejtélyes, anonim adományozó ugyanis majdnem tízmillió forinttal szállt be a felújításba. E mellett a Pécsi Egyházmegye pályázati úton szerzett forrást, így a püspökség is megtoldotta a kapott összeget – így elindulhatott a munka.

Végül az egész templom megújul kívülről
Végül az egész templom megújul kívülről

Hatalmas munka, hónapok óta tart

A munkákat a templom körbeállványozásával kezdték meg még tavaly ősszel, akkor leverték a vakolatot. Azóta már a tető felújítását végzik, a lécezés és a cserépfedés zajlik, később az épület új vakolatot és festést is kap.

Zavartalanul működik a templom

A felújítással a tervek szerint június végére végeznek, de addig is esküvőket és miséket is zavartalanul megtartják.

A tervek között szerepel egy környezetbe illő, alkalmas fedett, szabadtéri misézőhely felépítése is.

Hirdetés