Több száz kártyás vízmérő lesz Pécsen

A következő években kártyás, azaz előrefizethető díjjal működtett vízmérőket kapnak az önkormányzati bérlemények. A Tettye Forrásháznak több száz millió forintnyi a kintlévősége. 

hirdetés

Az adóssággal szembeni közös fellépés érdekében három önkormányzati tulajdonú társaság (Pétáv Kft. Pécs Holding Zrt., Tettye Forrásház Zrt.) megalakította a Pécsi Követeléskezelő Egyesülést, de a tapasztalatok azt mutatják, hogy a hosszú évek alatt felhalmozott tartozásokat nagyon nehéz rendezni. Az önkormányzat szerint a helyzet megoldása a tartozások kialakulásának megelőzésében rejlik, éppen ezért indítják el kártyás vízmérők felszerelését a Tettye Forrásháznál.

Tettye Forrásház: több száz új vízórát szerelnek be
Tettye Forrásház: több száz új vízórát szerelnek be

A cégnek jelenleg 740 millió forint kintlévősége van (ami ki nem fizetett víz- és csatornadíjakból jött össze), ez az összeg azonban némileg kevesebb az elmúlt év azonos időszakához képest – mondta Csöngei Adrienn, a cég szóvivője. Az önkormányzati bérlakásokban élők tartozása ebből 140 millió forintot tesz ki. Mindemellett csökkentek a kártyás vízmérővel rendelkezők tartozásai is, a mérőeszközzel kapcsolatos eddigi tapasztalatok pedig egyértelműen kedvezőek.

Azok a pécsiek ugyanis, akik áttértek a kártyás mérőre, az ügyfélszolgálati irodában már rendszeresen töltik fel kártyájukat. Ez pedig azt jelenti, hogy vízdíjukat fizetik, tehát nem halmoznak fel adósságot.  Idén egyébként a Tettye Forrásház adatai szerint eddig 570 feltöltéssel kapcsolatos ügyintézés történt a cégnél.

Így kell belerakni a kártyát
Így kell belerakni a kártyát – vagy kivenni belőle

A kártyás megoldás – amellett, hogy a felhasználóit anyagilag kevésbé terheli meg – még egy oknál fogva lehet hasznos. Arra ugyanis nem sokan gondolnánk, hogy az elszámolás ilyen módja kifejezetten hatékonyan csökkenti a lakóközösségek vízdíjfizetési problémáikból eredő feszültségeket is.

Egy kérdés viszont elkerülhetetlen a fővárosban már bevett fizetési móddal kapcsolatban: mi a helyzet akkor, ha valakinek elfogy a kártyáján a pénz? Csöngei Adrienn elmondta, hogy mivel a mérő kijelzője visszafelé számol, így mindig látható, hogy hány köbméter víz áll még a felhasználó rendelkezésére. Ha pedig elfogy kártyáról a pénz, az eszközben lévő csap automatikusan elzár.

Egy kártyás óra közelről
Egy kártyás óra közelről

Ez viszont nem jelenti azt, hogy a feltöltést mellőző delikvens teljesen víz nélkül marad. Az alapvető higiéniai okokból szükséges vízmennyiség ugyanis ekkor is a rendelkezésére áll, de csak korlátozva. A cégnél előre beprogramozzák “a törvény által előírt szociális vízmennyiséget”, így pedig ha elhasználtuk a feltöltött összeget, a mérőóra ezt a meghatározott minimumot még átengedi – de persze később ezt is ki kell fizetni a kártya feltöltésével egyetemben.

A kártyás mérőóra tervezett elsődleges célcsoportja a több mint 100 ezer forint tartozással rendelkező önkormányzati tulajdonban, illetve társasházban élő önkormányzati bérlők. A Tettye Forrásház idén 100, jövőre pedig 200 mérőórát fog a tervek szerint beépíteni lakásaikba. Két év múlva, 2017-ben következnének azok a felhasználók, akiknek a tartozása meghaladja az 50 ezer forintot – szám szerint 250-en. Az ütemterv utolsó szakasza 2018-ban esedékes, ekkor felülvizsgálják a korábban beszerelt mérők és felhasználóik helyzetét, majd az ő bevonásukkal további 250 kártyás mérőórát szerelnek majd be.

A mérőórák beszerelése összesen (a 2015-2018-ig terjedő időszakban) több mint 30 millió forintból valósul meg.

  • Kedves László! Köszönjük az észrevételt, igyekszünk orvosolni a problémát.

  • Tóth László

    Nem ide tartozik, de…
    jó lett az új design, csak olyan betűtípus kellene ami hibátlanul tudja a hosszú “Ő” és “Ű” betűket. Az android “kikockázza” ezeket.
    Egyébként gartula…