Több száz rajz érkezett a balesetmentes közlekedés témájú pályázatra

Lezárult a Baranya Megyei Balesetmegelőzési Bizottság és Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata „Engem is hazavárnak!” című közös gyermekrajzpályázata.

A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság bizottsága zsűrizte a beérkezett pályaműveket Páva Zsolt, Pécs Megyei Jogú Város polgármesterével. A pályázatra az ország egész területéről – sőt még külföldről is – több száz rajz érkezett. A pályaműveknek a gyermekek gyalogosan, kerékpárral vagy utasként történő biztonságos közlekedését kellett bemutatnia.

Köszönjük a rengeteg gyönyörű rajzot, és örülünk annak, hogy a gyermekek és felkészítőik figyelmét is ráirányítottuk a közlekedésbiztonság fontosságára. A közlekedő gyermek a viselkedésével, illetve a védőeszközök használatával – a vonatkozó közlekedési szabályok betartásával – járul hozzá saját biztonságához, ezzel pedig a közlekedési balesetek megelőzéséhez

– írta a közleményében a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság.

Páva Zsolt hivatalos Facebook-oldalán azt írta: nagyon fontosnak véli, hogy a gyerekek már egész kis korban megismerjék a kulturált és felelősségteljes közlekedés alapjait. A beérkezett rajzokon is jól látható, hogy a gyerekek fogékonyak erre a témára, a szülők pedig remek „munkát” végeznek.

A díjazottak a következők:

ÓVODÁS KATEGÓRIA
1. Harmat Csenge Izabell – Apáczai Óvoda, Pécs
2. Nagy Nóra Krisztina – Városközponti Óvoda, Bornemissza Gergely Utcai Tagóvodája, Pécs
3. Simon Mia Mirella – Babarci Óvoda

ALSÓ TAGOZATOS KATEGÓRIA
1. Matkovic Mia – EmArt Képzőművészeti Műhely, Bajnatska
2. Beri Rebeka – Igazgyöngy Alapfokú Művészeti Iskola, Berettyóújfalu
3. Makai Kitti – EmArt Képzőművészeti Műhely, Bajnatska

FELSŐ TAGOZATOS KATEGÓRIA
1. Kovács Anna – Vénkuti Általános Iskola és AMI, Debrecen
2. Lipták Bernadett Kata – Ady Endre Általános Iskola, Budapest
3. Madarász Panna – ANK 1. sz. Általános Iskola, Pécs
Különdíj: Krémer Esztora – ANK 1. sz. Általános Iskola, Pécs

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés