Még több bringaút lesz

Nem lépte át az ingerküszöböt

Bicikli

Vasárnap ünnepélyes keretek között hivatalosan is átadták az új, belvárosi bicikliutat a pécsi városvezetők. Csaknem ötszázan tekertek az Ifjúság úttól a Zsolnay-negyedig. Páva Zsolt polgármester bejelentette: a következő években további bringás fejlesztések lesznek Pécsen.

Hivatalosan is átadták a bringásoknak vasárnap az új pécsi bicikliutat, amely az egyetem Ifjúság úti épületét és a Zsolnay-negyedet köti össze.

Bicikli, kerékpár

Az eseményre nagyjából félezren voltak kíváncsiak, ők rögtön le is tesztelték az utat.

Mint azt Páva Zsolt elmondta, Pécs földrajzi adottságai miatt nem éppen biciklibarát város, de azért igyekeznek minél inkább azzá tenni.

– Ez a bicikliút csak a kezdet, a következő öt évben számos fejlesztésben gondolkodunk, amely elsősorban a kerékpárosoknak szól majd – magyarázta a polgármester.

Hoppál Péter, Páva Zsolt és Nagy Csaba avatott.

Hoppál Péter, a város oktatási és kulturális bizottságának elnöke bejelentette, a jövőben folyamatosan új biciklitárolókat építenek ki Pécsett.

Bicikli, kerékpár

A ceremónia után pécsi bringásokkal vágtak neki a 3,5 kilométeres távnak, hogy együtt vegyenek részt az “Alternabringa” rendezvényen a negyedben.

Bicikli, kerékpár

Ide közös ünneplésre hívtak ugyanis minden pécsi bringást és érdeklődőt. A negyed Pirogránit udvarán már háromtól színes kerékpáros és családi programok vártak minden érdeklődőt.

Bicikli, kerékpár

[note]Kevesen tudják, hogy a pécsi kerékpározás egyik elindítója Zsolnay Vilmos volt, hiszen nemcsak gyárat vezetett, de jelentékenyen részt vett a város társadalmi életében is. Ő alapította például az akkor kuriózumnak számító Pécsi Kerékpár Egyesületet 1892-ben, melynek elnöke és igen aktív tagja volt.[/note]
hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés

11 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Örömteli hir. Akkor jó lenne gondot fordítani a meglévőre is. Északmegyed dülö – Verseny utca átkötö szakaszon a hídon hatalmas luk tátong. El van korhadva a szerkezet amit tavaly sikerült mdf lappal álcázni, ami mostanra szintén elkordadt. Két hete kitettek veszélyt jelző táblát a lukba azóta semmi!!!!! ( péntek este még igy volt ) Minek kell történnie, hogy az illetékesek megoldják ezt a feladatot!!!!

  2. Ebből a városból menekülnek az emberek mert lassan mindenki látja,hogy milyen én csak reménykedni tudok ,hogy lesz változás…….

  3. Bátyus igazad van. Törzsgyökeres pécsiként már én is úgy érzem, hogy ez a város GYALÁZAT.
    Túl sok egyéb dologgal foglalkozik a városvezetés, holott olyan fontos feladatok lennének, amit meg kellene tenni, oldani. Most azt gondolom nem a kerékpárút a fontos (bár a szavazás előtt jó kis toborzó akció)
    Kultúra Fővárosaként gyalázat a város képe, ha mélyebben körülnézünk.

  4. Legyen kerkpárút adó legalább vissza jön a ráfordított sok sok pénz és ez is a mi pénzünkből készült.

  5. Kedves pécsi igazad minden egyes szó igaz,de tudjuk ha nincs is hangosan kimondva minden mögött a politika áll. Biztos megvolt annak a célja miért kellenek kerékpár utak …….
    Meg kell nézni pécsi kézben amit találsz az nem azért van ,hogy mi igazi pécsiek jól érezük magunkat… akár a hogy irtad a parkolás igen ez egy kényes téma akkoriban arra hivatkoztak így lesz hely ……. de nem lett és ha legalább amikor havas az idő akkor sem takarítják pedig nem kevés az az összeg ami befolyik………GYALÁZAT EZ A VÁROS ……….

  6. Hát akkor össze kell szednie magát a BIOKOM-nak nagyon, mert jelentős változást én nem látok. Ugyanazon a szakaszon kicsit javítgatunk, kicsit foltozgatunk és 2 hét múlva újra ott a kátyú. Azt gondolom elég sok adót fizetünk, hogy minőségi munka történjen.

    A másik: városi cég a BIOKOM és a konténer bérlés ott a legdrágább. Hogy is van ez? Pont városi cégként kellene a legolcsóbbnak lenni, hiszen a saját városi területére teszi le a konténert
    Hát ennyit erről.

  7. Nagyon szép cselekedet, de kicsit most már sok a kerékpáros felújításokból, átadásokból.
    Mikor olvassuk azt, hogy utakat javítottak ki, aszfaltoztak kátyúmentesítés történt, parkolókat aszfaltoztak le (pl.: Centrum parkoló iszonyat ahogy kinéz), illetve mikor teszik kicsit helyre a rendezetlen parkolási rendszereket, parkolási helyeket????

Comments are closed.