13 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapPécs AktuálTrafikok: még csak a káosz van

Trafikok: még csak a káosz van

Egyre jobban borzolja a pécsi dohányosok idegeit, hogy a nemzeti dohányboltok pontos helyét máig nem közölte egyetlen szervezet sem hivatalosan. Közben a régi dohányárusok, boltosok kezdik kiszórni megmaradt árujukat, és nem rendelnek újabbakat. Vagyis vészesen fogy a cigaretta.

Alig több mint két hét múlva végleg megszűnik a lehetőség, hogy a dohányosok az eddig megszokott helyeken vásárolhassák meg füstölnivalójukat. A trafikos koncesszióval nem rendelkezők legfeljebb július közepéig árulhatják a portékákat. Emiatt folyamatosan söprik ki a készleteiket, nem rendelnek új árut. Van olyan bolt Pécsen ahol már most sem lehet cigarettát kapni.

Július elsejével pedig megnyílnak az új trafikok. Ezekből Pécsen csaknem nyolcvan lesz, de hogy pontosan hol, azt szószerint titkolják.

A pécsi trafikok pontos helye miatt korábban megkerestük a pályázatokat kezelő Széchenyi Programirodát, a Magyar Dohány Kiskereskedők Egyesületét, a Nemzeti Adó- és Vámhivatalt (NAV) és a teljes trafikrendszert felügyelő Nemzeti Dohánykereskedelmi NZrt.-t (ND) is. Máig egyik szervezet sem közölte, merre nyílnak trafikok, noha azt állítják, van adatbázisuk. Utóbbi két szervezet legalább válaszolt, de későbbre ígért részletes tájékoztatást.

Érthetetlen a titkolózás, hol is lesznek…

– Jelenleg nem áll módunkban felvilágosítást adni erről. Honlapunkon, a nemzetidohany.hu-n is csak közvetlenül a július elsejei nyitás előtt helyezünk üzembe egy keresőt. Ezen településnév alapján lehet majd megtalálni, merre működnek a hivatalos dohányboltok – mondta Légrádi Petra, az ND szóvivője.

A boltokat a nyitásig a NAV ellenőrzi és engedélyezi, ha megfelelnek a feltételeknek. Bus Szilvia, a szervezet sajtóreferense viszont szintén türelmet kért. Ő azt mondta, hogy július 1. után kerül ki az engedéllyel rendelkező boltok listája a nav.gov.hu-ra utcanévvel, házszámmal.

[frame]

Lehetnek egymás hegyén-hátán

A trafiktörvényben nem szabták meg, hogy minimálisan mekkora távolság lehet két trafik között, így országszerte szaporodnak a „trafikutcák” – a belvárosokban, míg más városrészekben képtelenség lesz dohányhoz jutni. Pécsen a belváros hemzseg majd a trafikoktól, de a külvárosokban óriási fehér foltok, cigimentes övezetek alakulhatnak ki.

[/frame]

Bár számos civil kezdeményezés indult, hogy kiderítsék és térképen jelöljék a tarfikokat, nem igen jártak sikerrel Pécsett. Mi hetek óta gyűjtögetjük – lelkes olvasóinknak hála – az információ morzsákat, amiket ERRE A TÉRKÉPRE vésünk be. Ha valaki tud még leendő trafikról, akkor azt az [email protected] jelezheti nekünk.

[frame]

Csak 206 trafik nyit Baranyában?

Bus Szilvia közölte: Baranyában eddig 206-an jelezték, hogy kérik a trafiknyitáshoz szükséges hatósági engedélyt, ezek kilencven százalékát már el is bírálták, azaz megnyithatnak, s júliusi 1-ig befejezik a vizsgálódásokat is a maradék engedélyek ügyében is.

[/frame]


pécsi trafikok nagyobb térképen való megjelenítése

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő