Páva Zsolt, Pécs polgármestere levélben azt kérte a városi vállalatoktól, hogy a törvényt betartva, a túlmunkát kizárólag a cégeknél működő szakszervezetekkel egyetértve, szükség esetén a kollektív szerződés módosításával, csakis a munkavállalói önkéntességet figyelembe véve alkalmazzák. Az ellenzékiek elvennék a többletkereset lehetőségét, míg az ÖPE szerint azért sem lehet kényszeríteni a dolgozókat túlmunkára, mert munkaerőhiány van. 

Az egyik jobbikos képviselő Gyimesi Gábor nyújtott be előterjesztést a szocialista szegedi városvezetés ötlete alapján, amelyhez egy pécsi MSZP-s is csatlakozott: azt javasolták, az önkormányzat utasítsa a városi cégeket, ne alkalmazzák a munka törvénykönyve túlórára vonatkozó módosításait, vagyis, hogy önként ne lehessen 400 óra többletmunkát vállalni akkor sem, ha azt a dolgozó akarja.

A zálogházakat üzemeltető, több cégben is jelentős érdekeltséggel bíró, vagyonos Gulyás Emil (MSZP) a csütörtöki vitában úgy fogalmazott, szerinte „botrányos” volt a túlmunkáról szóló parlamenti törvényjavaslat előkészítése, és szerinte hazugság, hogy a munkavállaló önkéntesen vállalhat csak túlmunkát. Szerinte a kormányzat úgy megnehezítette a sztrájklehetőséget, hogy a dolgozók nem is sztrájkolhatnak.

Mindeközben, mint ismert, hazánk egyik legnagyobb cégénél, a győri Audinál épp ma kezdődött általános sztrájk, amelyben több ezren vesznek részt.

Gulyás azt kérte, adjanak szót egy volt pécsi cégvezetőnek, Péterffy Attilának, aki az MSZP és a DK polgármesterjelöltje. Kunszt Márta (DK) egy hozzátartozójának ismerőséről beszélt, aki vendéglátós.

Páva Zsolt (Fidesz-KDNP) úgy fogalmazott, maga is úgy látja, botrányos volt a javaslat elfogadása, csak épp az ellenzék részéről, ilyen cirkusz rég nem zajlott a magyar parlamentben. A polgármester leszögezte: az ellenzék politikai hangulatkeltése folyik, a jogszabályt ürügyként használva, a közvéleményt félrevezetve. Páva Zsolt közölte, tudomásul kell venni, hazánkban elfogyott a munkaerő, ezt követi a jogszabály a túlmunka-szabályozással, amely azonban csak önkéntes lehet, a dolgozó beleegyezése nélkül nem lehetséges.

A polgármester azt is elmondta: levelet írt az önkormányzati cégek vezetőinek, felhívva a figyelmüket, a túlmunkát kizárólag a cégeknél működő szakszervezetekkel egyetértve, szükség esetén a kollektív szerződés módosításával, csakis a munkavállalói önkéntességet figyelembe véve alkalmazzák. A polgármester ugyanakkor azt is elmondta, két cég is jelezte, vannak dolgozóik, akik azt kérték, hogy ha van mód arra, akkor túlórát kaphassanak.

A Gulyás Emil által említett felszólalóra a polgármester azt mondta, tudja, hogy az illető polgármester szeretne lenni, de most nem is pécsi cég vezetője, ha képviselő vagy polgármester lesz, természetesen szót kaphat a közgyűlésben.

Gyimesi Gábor (Jobbik) azt vitatta, valóban a dolgozók beleegyezésével lehet csak túlóráztatni, szerinte a cégek ügyvédei, jogászai sokkal nagyobb erővel rendelkeznek egy esetleges munkaügyi perben. Kővári János (ÖPE) viszont úgy fogalmazott, hogy nem a törvénnyel van a probléma, sok esetben eddig csak feketén vagy egyáltalán nem fizették ki a túlórákat, ez a módosítás viszont éppen legalizálja a túlórák kifizetését. Ráadásul a munkaerőhiány miatt egy vállalat sem kockáztatja azt, hogy többletmunkára kényszerítve a dolgozóit, azok inkább máshol dolgozzanak tovább.

Gulyás Emil (MSZP) azt mondta, tudomása szerint a bérek tekintetében jelenleg az utolsó előtti helyen állunk az EU-ban, míg pár éve az elsők között álltunk!

Ha valaki olyan mértékben elvakult, hogy a tények sem zavarják, az probléma, reagált erre a felvetésre Páva Zsolt polgármester, aki utalt az előző évek béremeléseire, és közölte, amit a szocialista képviselő állít, az egészen egyszerűen nem felel meg a valóságnak.

Gulyás Emil erre azt közölte, ő nem ért a statisztikákhoz, de tiszteli azokat, akik igen, a fentieket pedig Mellár Tamástól hallotta. Páva Zsolt erre úgy reagált, nem statisztikákat mondott, hanem tényeket.

A vitában Fodor Ibolya (független) azt kérdezte Gulyás Emil MSZP-s képviselőtől: köztudomású, hogy zálogházai vannak, mennyit fizet a dolgozóinak? A szocialista képviselő – aki legutóbb egy hatalmas terepjáróban ülve tüntetett és a vagyonbevallása szerint 3 cégben is érdekelt, és akinek több ingatlana is van – hebegve-habogva nem kívánt pontos összeget mondani, mondván, erre dolgozói nem hatalmazták fel.

Juhászné Müllner Marianna, a Fidesz frakcióvezetője arra hívta fel a figyelmet, a javaslat azért is okafogyott, mert a városi cégek jó része eddig sem használta ki a túlórakeretet, még a korábbi lehetőségeket sem. A korábbi ellenzéki akcióra utalva pedig megkérdezte az ellenzéktől: megbeszélték-e már, most ki szalad neki az ajtónak?

A testület végül 5 igen, 9 nem és 7 tartózkodás mellett a javaslatot nem fogadta el.

Hirdetés