Turisták tízezrei jöhetnek Pécsre

A lángelme minimum 150 ezer látogatót hozhat?

Leonardo-kiallitas (3)

Leonardo da Vinci több mint száz működő, mérethű találmánya, egy több mint nyolc méter magas lószobor, a Sforza Kolosszus és a lángelme „repülő embere” kerül Pécsre áprilistól októberig. A város azt reméli, turisták tízezreit vonzza majd ide a térségben egyedülálló tárlat.

Minden eddiginél nagyobb és teljesebb Leonardo-tárlat érkezik Pécsre tavasszal a firenzei Opera Laboratori közreműködésével – tájékoztatta lapunkat Girán János, a polgármesteri kabinetiroda vezetője. Mint mondta, a kiállítást, amely április 15. és szeptember 30. között fogadja a látogatókat, közvetlenül 150 ezer ember tekintheti meg és turisták tízezreit várják az eseményre.

Leonardo-kiallitas (8)

Pécs és a múzeum összesen 700 ezer euróban állapodott meg az olaszokkal, ennyiért kerül Pécsre a korábban Itáliában, az USA-ban és Japánban már komoly érdeklődést kiváltó rendezvény.

Leonardo-kiallitas (9)

Girán János elmondta, a Janus Pannonius Múzeum a lószobrot a Széchenyi téren állítja majd ki, hogy ezzel is minden pécsit és ide érkezőt a kiállításokra csábítsanak. Az elképzelhetetlenül nagy anyag ugyanis valójában két önálló kiállítás értékeit fogja össze. A tárlatok egyebek mellett közel 100 mérethű, működő találmányt mutatnak majd be, melyek Leonardo eredeti rajzai, jegyzetei felhasználásával készültek.

Leonardo-kiallitas (2)

A hatalmas anyag 1500 négyzetméteren – a Martyn Ferenc Múzeumban és a Magyar Modern Képtárban – kápráztatja el a látogatókat. Nem hiányzik belőle Brunelleschi firenzei dómhoz tervezett kupolája vagy éppen Leonardo „repülő embere” sem.

Leonardo-kiallitas (1)

Az interaktív, 21. századi kiállítás gazdag anyaga elsősorban a zseniális mester látásmódját ábrázolja, mindazt, amit Leonardo a festészeten belül a perspektíváról, a természeti erőkről és a köztük lévő kapcsolatról felfedezett.

Leonardo-kiallitas (7)

A városvezetés szerint várhatóan az év tárlata lesz Magyarországon, de feltehetőleg Közép-Európában is.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés

12 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Gyerekek fő a nyugalom! Ez nagyon jó marketing ötlet! Mikor 2010-ben, amit nem tudtak megvalósítani, annak most el jön az ideje. Pécs turizmusának igenis jót fog tenni és mindenkinek látnia kell milyen gyönyörű város! Az egyik legszebb magyar város! Imádom <3!

  2. Miért vagytok ilyen kishitűek? Egy ilyen gigakiállításra turisták milliárdjai is eljöhetnek! A pécsi születésű Leonardót a világon mindenhol ismerik. Nagyszerű érzés olyan városban élni, ahol egy ekkora zseni élt és alkotott! Pécs a legjobban teljesít!

  3. ha ennyire jol megy a muzeumnak, talan kifizethetne vegre a Zsolnay vazat, talan kiadhatna valami hasznalhato Zsolnay es Csontvary könyvet, es egyaltalan minek kell oda igazgato, ha minden megy a maga utjan es a varos több szaz millioval kepes a hozzanemertesere aldozni. Ez a 70-80as evekben egy progressziv varos volt, most a gagyi varosa. Szorjak a penzt, de jora nem futja. Debrecenben 2007ben volt lathato ez a tarlat, töredeke volt a most megemlitett 700.000€nak, az ujsag szerint 160.000 lattak. Most kiket varnak? Az EKF kiallitasai vilagszenzaciok voltak 20-20.ezres latogatokkal, ez volt a maximum. es minden mas eredmeny hazugsag. De kinek a zsebere megy? A mienkre, az adofizetökere.

  4. Felháborító az egész! Több mint 200 millióért vesznek egy művészeti szempontból megkérdőjelezhető vándorkiállítást, amiben egy db. eredeti Leonardo mű sincsen. A rajzai alapján utángyártott szerkezetek. Ennyi pénzből ezt pécsi egyetemisták itt helyben megcsinálták volna.
    Hova lett a fele fiúk???

  5. Ez a kiallitas a debreceni MODEMben 65 millio ft-ba kerult. es nem hozta be az arat. miert nem kommunikalnak egymassal a varosok?

  6. Címnek! Szocializmusban szerezte a jogot- alacsonyan tartott jövedelemmel, belső munkanélküliség stb… miatt-. kapitalizmusban kell megélni belőle.

  7. Címnek! Általában csak dolgozgattak az emberek a KIS pénzért, fizették a belső munkanélkülieket is. Ha többet, a teljes ellenértékét megkapták volna a munkájuknak, esetleg a munkamorál is nőtt volna, de a nyugdíj most biztosan nagyobb lenne. -Szocializmusban szerezted a jogot, most kapitalizmusban kell megélni belőle.

  8. Ezt a tizezer láttogatós dumát már hallottam 2010-ben A Pécs európa kulturális fővárosa tervek mellett.Akkora hirverése volt hogy még a repülöter termináljában is mentek a videók pécsről “Ferihegy” Után felszállttam a gépre és mikor meg érkezttem európa egyik legnagyobb városába azt sem tudták hol van Magyarország nemhogy Pécs.De azért érdekelt a téma ugyhogy a külföldi tv egyik programjában pont erről volt szó “Európa kulturális fővárosa cim. Es már mondák is ….Istambul ,a másik talán Essien(bocs ha rosszul irttam) egy csodás hely bla bla…Pécsnek még a kezdő betüjét sem láttam sehol.Itthon meg ment a kábitás “tömve lesznek a szállodák ilyesmi” Mire haza jöttem már kulturális főváros voltunk demég nem volt kész semmi a munkálatok körülményeiről meg inkább nem is szólok,vagyis egy valami..A széchenyi téren lévő melósok Román vendégmunkás voltak.Gondolom nem találtak egy munkanélkülit sem a városban anno,peddig volt bőven már akkor is…..Viszont a fő térről menttem lefelé amikor elöttem botorkált egy Amerikai család akik éppen katalógusból nézzték ki az éves holliday-t.És hát európa kulturális főváros !!! viccelsz a legjobb lehet egy Amcsinak ha Európára kiváncsi ..egyszer egy élettben.
    A FÉRJ:-Én ezt nem érttem az emberek jönnek mennek az utcán de csk a kirakatot bámulják és nem vesznek semmit?A kávézok egész jól nézznek ki de nem ül benne sennki?
    A FELESÉG: -Jól van apus! Maradj már! Szép kis csendes kisváros ez.

  9. És jó lenne ha a vendéglösök, taxisok, szállodák ilyen projektekbe beszállnának. Az IRC is rengeteg vendéget hozott.

  10. ezt, mivel április 15-től lesz, már kb 10 hónapja kellett volna, hogy tudjunk róla. Remélhetőleg nem egy napig lesz látható a neten, és remélhetőleg mivel munka alapú országot akarnak, akiknek ez a feladatuk legalább a hátralévő időben naponta nyomatja a lehetőséget, és van fogalma arról, hogy hol lehet minél olcsóbban, minél kisebb ráfordítással, minél nagyobb réteget megszólítani. Az egy dolog, hogy itt lesz, az is egy dolog, hogy én nem tudom megnézni, mert hiába dolgoztam közel 40 évet, még megélhetésre sem elég, de legalább egyszer próbáljanak meg nyereségesek lenni, mert ez az igazi munka hozadéka. Ne attól vegyék el a pénzt, aki megdolgozott érte. Köszönöm.

  11. Egész addig, ameddig helyi és megyei médiumok szintjén megáll a hírverés, legfeljebb párezres látogatószámra lehet számítani. Marketing nélkül veszett fejsze az egész.

  12. Nagyon jó gondolat a kiállítás Pécsre hozatala. Ilyen és ehhez hasonló programok valóban 100 ezreket tudnak megmozgatni. Jó városi marketinggel, jó szolgáltatásokkal újabb lendületet tud adni Pécs turizmusának. Csak gratulálni tudok a szervezőknek!

Comments are closed.