6 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
KezdőlapPécs AktuálGazdaságTuristákat is hozhat a jó bor

Turistákat is hozhat a jó bor

Összedugták a fejüket a bortermelők az országos Bor Roadshow pécsi állomásán. A több állomásos rendezvénysorozat lényege, hogy a bortermelők megismerkedjenek azzal az új irányvonallal a marketing terén, amit számukra dolgoztak ki közösen a turisztikával, illetve a borkultúrával foglalkozó szakemberek. Ehhez hasonló együttműködésre még nem volt példa.

A rendezvénysorozat hat állomása az ország hat nagy bortermelő vidékét érinti. Tokajból indult, a következő állomás Eger volt, majd Kecskemét, Tata, Siófok és végül Pécs.

A szerdai, egész napon át tartó konferencia célja, hogy a helyi bortermelők minél jobban megismerjék a Magyar Turisztikai Ügynökség (MNÜ) és a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) magyar borra vonatkozó marketing-elképzeléseit előadások és közös beszélgetések során. A két szerv összehangolt stratégiája és a bortermelők tapasztalata eredményezi a magyar bor, borturizmus népszerűsítését.

Heimann Zoltán, a HNT elnökségi tagja köszöntötte a résztvevőket. Szerinte a következő évek legfontosabb feladata lesz az országos borhálózat, borstratégia kialakítása, ami nem lesz egyszerű munka. – Az is kihívást jelent, hogy a jövőben már nem csupán az állami támogatásokra szeretnénk támaszkodni, inkább a saját lehetőségeinkből kell pénzt generálni – mondta.

Fontos a tudatos borvásárlás, borfogyasztás

Lényeges célja a turisztikának a külföldiek itt töltött idejének minél hosszabbra növelése, amihez nagyban hozzájárul a helyi élménykínálat. És ebben játszik szerepet a borturizmus.

Egy jelenlévő pécsi bortermelő lapunknak elmondta, az elmúlt években nem volt összehangolt bormarketing, nemzeti stratégia, ami azért volt gond, mert így nem is lehetett egységesen fellépni a nemzetközi piacon, ez nagy hátrányt jelent.

Fontos, hogy a hazai fogyasztók tudatosan vásároljanak és fogyasszanak, és nem feltétlenül a legdrágább a legjobb! A bortermelőknek pedig meg kell ismerni, és jól ki kell használni az adódó lehetőségeket a bormarketing terén a borturizmus fellendítése érdekében.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő