10 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapPécs AktuálKözéletÚj asztalitenisz-termet avatott a PEAC

Új asztalitenisz-termet avatott a PEAC

A több mint 70 millió forintos állami támogatásból megvalósuló beruházásnak köszönhetően az egyetemi sportegyesület egyik legsikeresebb szakosztályának edzéslehetőségei szélesedtek ki.

Még 2017-ben született meg a megállapodás a PTE és a Nemzeti Sportközpontok között egy új asztalitenisz-terem kialakításáról. A teljes egészében állami forrásból, 74 millió forintból megvalósuló fejlesztés eredményeként ma délelőtt adták át a PTE Egészségtudományi Karának Szepesy utcai épületében helyet kapó temet.

Az eseményen az egyetem részéről ott volt Miseta Attila rektor, Ács Pongrác, az ETK dékánja és a PEAC elnöke, de mellettük tiszteletét tette az átadón Sárfalvi Péter sportigazgatásért és sportágfejlesztésért felelős helyettes államtitkár, Kovács Norbert a Nemzeti Sportközpontok főigazgatója, Kollár Lajos miniszteri főtanácsadó és Nátrán Roland, a Magyar Asztalitenisz Szövetség elnöke is.

Ács Pongrác köszöntőjében azt hangsúlyozta, hogy a PEAC szakosztályai közül a pingpongosok hosszú évek óta tartoznak már Magyarország legjobbjai közé, amit remekül jelez az is, hogy idén még a Bajnokok Ligájában is próbára tehették magukat. Éppen ezért nagyon megérdemelték már, hogy egy ilyen, minden igényt kielégítő teremben tudjanak készülni a felnőtt-, és hasonlóan sikeres, korosztályos válogatottak sorát adó utánpótlás-játékosaik is.

A terem ünnepélyes átadása után a PEAC külön díjazta a szakosztály kiemelkedő sportolóit.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő