6 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapPécs AktuálÚj bringás fejlesztések

Új bringás fejlesztések

Biciklis híd1

A fém vázat kivéve teljesen újjáépítették azt a fahidat, amelyen a legtöbb kertváros és belváros között ingázó pécsi kerekes közlekedik. A napjában több ezer pécsi által használt szakaszon hárommillió forintot költöttek az átkelőre. A közeljövőben további bringás fejlesztéseket indít Pécs.

Közel húsz évvel ezelőtt építették meg, s hiába javítgatták folyamatosan az utóbbi időben, az egyre inkább szétkorhadó fahidat kicserélte a város. Az Északmegyer dűlőt és a Verseny utcát összekötő átkelőt napjában több ezer ember, percenként egy gyalogos vagy kerékpáros használja folyamatosan. A híd a közkedvelt, belváros és Kertváros között húzódó – többek között családi házak között kanyargó, majd a Verseny utca mentén haladó – bicikliúton áll.

A hagyományoknak megfelelően átgurítottak egy hordót is az új hídon
A hagyományoknak megfelelően átgurítottak egy hordót is az új hídon

– Fele részben saját erőből, fele részben az önkormányzat kasszájából nettó hárommillió forintot költöttünk el a 24 méter hosszú, három méter széles átkelőre. A fém szerkezetet kivéve teljesen új ácsolatot készített cégünk asztalosüzeme – számolt be a munkákról Lóczi Szidónia, a városüzemeltetési feladatokat ellátó Biokom Nkft. pr-menedzsere.

Az új hidat Páva Zsolt polgármester avatta fel, ennek tiszteletére a nagy hídavatók hagyományának megfelelően egy söröshordót is átgurított rajta.

Több lehetőséget, nagyobb biztonságot ígérnek nekik
Több lehetőséget, nagyobb biztonságot ígérnek nekik

– A tény, hogy a város ma már a teljes távhőszolgáltatását megújuló energiaforrásokból biztosítja, hogy hamarosan az itt keletkező hulladék 70 százalékát újrahasznosítja, hogy hamarosan a szennyvízből is energiát nyerünk, azt jelenti: Pécs egyre zöldebb város. Ezért is költünk folyamatosan kerékpáros fejlesztésekre – jelentette ki.

Elmondta, a közelmúltban megépült a belvárost teljes egészében átszelő bicikliút, a Kertváros és Pellérd közötti bringaút, Pécs és Orfű között az erdei bicikliút. Összesen több mint 20 kilométernyi új lehetőséget kaptak a kerekezők a városban és környékén. A közlejövőben – egy éven belül – a Remeterét és a Mecsextrém park között is biciklizésre alkalmas erdei szakaszt alakítanak ki.

Már Nagy Csaba alpolgármestertől tudjuk, hogy a belvárosban is rövidesen újabb változások jönnek, amelyek megkönnyítik a bringások dolgát.

– Az új bicikliút és a hozzájuk tartozó tárolók ugyan nyújtanak segítséget, de a meglévő utakon is igyekszünk segíteni. Ezért heteken belül – ahol lehet, s a KRESZ ezt megengedi – biztosítjuk a kerékpárosoknak a behajtani tilos utcákban az ellenirányú közlekedést. A Káptalan utca, a Szent István tér keleti oldala, az Apáca utca, a Garay utca, a Majorossy Imre utca, a Várady Antal utca, a Munkácsy Mihály utca a Bercsényi utcáig, valamint a a Bercsényi utca a Tímár utcáig válik ellenirányban kerékpáros közlekedésre alkalmas útvonallá – mondta Nagy Csaba.

[box title=”Uniós pénzeket szereznének” box_color=”#42478a”]Nagy Csaba leszögezte: a 2014 és 2020 közötti uniós ciklusban minél több forrást szereznének kerékpáros útfejlesztésekre. Az első között a Pellérd és Kertváros között vezető szakaszt vezetnék be az elkerülő alatt megépíteni tervezett alagúttal a régi Kertváros irányába. Ugyanezt bringasztrádát leágaztatják Uránváros, a KRESZ-park felé is, s így kötnék bele a városi bicikliút-hálózatba. [/box]

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő