5 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
KezdőlapPécs AktuálKözéletÚj egyesület alakul Uránvárosban

Új egyesület alakul Uránvárosban

Új egyesületet szerveznek a nyugati városrészben élők számára, hogy képviseljék érdekeiket. Az Uránvárosiak Egyesülete – Pécs várja a leendő tagokat és érdeklődőket.

Uránváros tavaly ünnepelte 60. születésnapját. A városrész az egykori repülőtér helyén épült fel. Az első 600 lakás átadására 1956. október 23-án került sor, az év végére Dénesi Ödön építész elkészítette a városrész részletes tervét. A városrész szép lassan kinőtte magát, először téglaépületeket húztak fel itt, később azonban már panelházakat is.

A városrész elsősorban az uránbányászatnak köszönheti létét, hiszen itt találhattak otthonra az uránbányákban dolgozók. Az uránkutatás 1953-ban kezdődött meg a Mecsekben, 1954 végére pedig már nagyjából ezren dolgoztak a bányászat előkészítésében, valamint az üzemi területek kialakításában.

uránváros ano, hl02
Ilyen volt egykoron a városrész

A városrész lakosságának összetétele ugyan megváltozott, hiszen ma már az egyetemisták, fiatal házasok is kedvelik, ám még mindig élnek itt azok, akiknek az életét meghatározta az uránbánya.

– Minden itt élőnek, valamint a patacsiaknak, a kovácstelepieknek, a környéken élőknek is szeretnénk programokat kínálni az új egyesülettel – mondta Komáromi István, a most alakuló Uránvárosiak Egyesülete – Pécs elnöke. – Az uránbányászok közül nagyon sokan szenvedtek egészségkárosodást, sokan bele is haltak a betegségekbe, nekik és az özvegyeknek, családtagoknak is szeretnénk segíteni, az ő érdekeiket védeni.

A megújult Ércbányász tér éke
A megújult Ércbányász tér éke

Az egyesület ugyanakkor szeretné az itt élőkkel megismertetni a városrészben tervezett fejlesztéseket, mint például az uránvárosi piac megújítását, vagy éppen az új orvosi rendelők kialakítását a Mecsek Áruház mögött. Ezzel együtt a problémákat, a véleményeket is szeretnék közvetíteni, ennek érdekében a terület képviselőinek szeretnének helyet biztosítani a fogadóóráik megtartásához. Cél az is, hogy jó közösségi programokkal kovácsolják össze az uránvárosiakat.

Komáromi István – aki maga is 15 évet dolgozott a bányában – azt is elmondta, hogy az uránbányászat tárgyi emlékeinek, hagyományainak az ápolása szintúgy a céljaik között szerepel, szeretnék megóvni a kővágószőlősi iskola pincéjében található bányásztárlatot az utókornak, valamint azt egy stilizált aknabejárattal kibővíteni. Szakértőnek Juhász Árpádot, a közszolgálati televízió és a TV2 egykori riporterét szeretné felkérni, aki valamikor az uránbánya 1. üzeménél dolgozott geológusként.

Az egyesület a [email protected] címen várja a jelentkezőket, érdeklődőket, további információt Komárom István a 06 20 389 04 99-es telefonszámon ad.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő