Új, élettel teli helyek a pécsi belvárosban

Számos új vendéglátóegység nyílhat a közeljövőben a pécsi belvárosban. Néhányuk egy-két, nemrég bezárt étterem helyén várja majd az éhes-szomjas vendégeket, de vannak olyanok is, amelyek teljesen új helyszínen vagy már évek óta üresen álló helyen kezdik meg működésüket. Körkép.

Számos önkormányzati, a Pécsi Vagyonhasznosító Zrt. (korábbi, ismertebb nevén Pécs Holding) tulajdonában lévő bérleményben kezdődhet új élet a belvárosban. Információink szerint a Dóm Café, az Enoteca Corso és a volt Sopianae söröző helyén is új éttermek és egységek nyílhatnak, de jó néhány, nem csupán önkormányzati tulajdonú helyiségben is új üzletekkel találkozhatunk.

A városháza alján már hetek óta folynak a munkálatok, hogy szeptember végén egy teljesen új koncepció szerint megálmodott, minden szempontból megújult friss, fiatalos hellyel gazdagodjon Pécs sétálóutcája. Bolla Patrícia ügyvezető reményei szerint a belváros üde színfoltja, a helyiek és turisták kedvelt étterme és szórakozóhelye lesz a Nana névre keresztelt helyiség.

új helyek, hl04
Új fiatalos, hely nyílik Nana néven az egykori Murphy’s helyén

Szeptember 9-re tervezik a nyitást a korábbi Dóm étteremben. Nagy Olivér ügyvezető egyelőre csak annyit árult el, hogy főként magyar dalokkal működő zenés-táncos éttermet kívánnak üzemeltetni Dóm vendéglő néven.

Szintén új erőre kaphat a régebben szebb napokat látott egykori Sopianae söröző is. Gyarmati Ágnes üzemeltető szerint az engedélyek megérkezésének függvényében augusztus végén, szeptember elején tárják szélesre az ajtót, elsősorban az egyetemistákra koncentrálva.

– Olyan éttermet szeretnénk, ahol már reggelizni is lehet, s akár egyetemisták, akár a környéken dolgozók reggel hét órától tudnak fogyasztani. Délben egy svédasztalos, többfajta menüvel bővített étlapot kínálunk. Figyelünk a glutén- és laktózérzékeny vendégekre is, így ilyen jellegű ételek is kaphatók lesznek. Az este 9 vagy 10 körüli zárásig à la carte étteremként működnénk, a mai igényeknek megfelelően újragondolva a klasszikus – például rántott húsos – ételeket.

A helyiség neve is megváltozik valamelyest, a sokak számára negatív felhangokkal párosított Sopianae söröző helyett – némi áthallást azért megengedve – a Neked csak Szofi! néven kereshetjük majd fel a Rákóczi úti egységet.

Szintén hamarosan – a tervek szerint már augusztusban – tárja szélesre kapuit a Színház téri egykori Enoteca Corso. Gyenis Máté üzletvezető szerint maga a hely teljesen átalakul, csak a neve marad valamelyest meg, így Corso Bisztró néven üzemel majd.

új helyek, kajáldák, hl02
A Corso Bisztró az egyetemistákra is számít

– Nem lesz látványkonyha, hanem egyfajta bisztrószerű konyhát szeretnénk vinni. Természetesen lesz menü, egy kisebb fix étlap, de naponta megújuló ételekkel is szolgálunk majd. Elsődlegesen a fiatalokra és az egyetemistákra számítunk, maga a hely is fiatalos lesz, teljesen újvonalas dizájnnal.

Az egység Király utcai részén nyílik meg elsőként a kerthelyiség, amit jövőre a Színház téri terasz követ majd. Az emeleti részt ősszel alakítják ki, ami negyven-ötven fős rendezvények – esküvők, céges összejövetelek – számára nyújt majd kiváló helyszínt.

Az említett helyiségeken túl további új egységek várják majd a betérőket. Szintén új üzlet kezdi meg működését a Konzum áruház alján; a Café Presto néven nyíló helyiség prémium kávékülönlegességekkel és a könnyedebb olaszos konyha fogásaival várja a vendégeket augusztus 8-tól. A Jókai téren is új bolt nyílhat, bár egyelőre csak az Organic Kitchen feliratú cégért lehet látni az üzlethelyiség felett.

A belvárosban azonban nemcsak gasztronómiai élményeket kínáló helyekkel találkozhatunk, hiszen július 15-től már fogadja a donorokat a város második plazmaközpontja, a Vascular Plazma a Király u. 66. alatt, s szintén a hónap közepén nyílt matrac- és fenyőbútor szaküzlet a Király u. 62.-ben.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés