5 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapPécs AktuálÚj kerékpárutat építenek a Szigeti úton, felújítják a vízhálózatot is

Új kerékpárutat építenek a Szigeti úton, felújítják a vízhálózatot is

Nagy munka kezdődik a Szigeti úton: négy szakaszban épül a nyugati városrészi kerékpárút, ezzel párhuzamosan pedig teljes útzár mellett három ütemben felújítják vízhálózatot is. A munka eltart egy darabig, a buszok terelőutakon járnak majd.

Az előző városvezetés 2016 májusában nyújtott be támogatási kérelmet a nyugati városrész új kerékpárútjának megépítése érdekében, a pályázatban a város 100 százalékos támogatást nyert el a projektre, ami így 308 millió forintból valósulhat meg.

A munka március első napján kezdődik.

A fejlesztésre nagy szükség volt, a tervezett kerékpárút több éves problémát old ugyanis meg azzal, hogy kerékpárral is elérhetővé válik a város nyugati része.

A projekt célja, hogy a PTE Általános Orvostudományi Karának épülete és nyugati városrész között – a közlekedésbiztonság fejlesztésével – biciklisbarát környezetet alakítsanak ki.

A készülő út kapcsolatot teremt a nyugati városrész és a belváros között, illetve a nyugati kerékpárútnak köszönhetően javulni fog az orfűi kerékpárút megközelítése is. Továbbá a fejlesztés eredményeként megnőhet a biciklizők komfortérzete, csökkenhetnek az eddig feleslegesen megtett kerülőutak.

A tervezett munkaszakaszok:

1. szakasz: Az ÁOK és a Szántó Kovács János utca között a Szigeti út déli oldalán gyalog- és kerékpárút készül a meglévő járda szélesítésével, emellett a Szigeti út északi oldalán is kerékpáros sávot alakítanak ki. A kerékpárutat déli oldalról keresztező utcáknál egyedi csomópontok épülnek – ezeken a szakaszokon az útra vezetik át a kerékpársávot.

2. szakasz: A Szántó Kovács János utca és a Magyarürögi úti csomópontok között kerékpársávot festenek fel mindkét oldalon, emiatt a Miroslav Krleza Horvát Iskolaközpont előtti gyalogátkelőhelyet kiszélesítik.

3. szakasz: A Magyarürögi csomópontban a bicikliutat felvezetik a járdákra, biztonságos csomóponti kapcsolatot kialakítva az Orfűi kerékpárút irányába, illetve a Rácváros és Patacs irányába bicajozók számára.

4. szakasz: A Magyarürögi utat követően kerékpársáv készül egészen az Korsó utcai csomópontig (az IVECO kereskedésig), amely Patacs következő utcáiban folytatódik: a Fő utcában, a Vöröskő utcában és a Korsó utcában.

A tervezett kerékpárutakon túl új aszfaltburkolatot építenek a Szigeti úton, egészen pontosan a Szántó Kovács János utca és Tüzér utca közötti szakaszon.

A vízhálózatot is felújítják

A nyugati városrészi kerékpárút építéséhez kapcsolódóan szintén március 1-jétől a vízhálózat korszerűsítése is elkezdődik a Szigeti úton: a Tettye Forrásház Zrt. a városi projekttel összhangban kicseréli az út alatt futó 90 éves, rossz állapotú ivóvízvezetéket.

A nettó 160 millió forint értékű tervezett rekonstrukcióban összesen 900 méternyi új ivóvízvezeték kerül a földbe 2021 őszéig.

A vízhálózat a Faludi Ferenc utca – Tüzér utca közötti szakaszon újul meg Szigeti úton 3 ütemben:

1. ütem: Faludi Ferenc utca – Gyümölcs utca közötti szakasz (március – április)
2. ütem: Gyümölcs utca – Lugos utca közötti szakasz (április – június)
3. ütem: Lugos utca – Tüzér utca közötti szakasz (június – augusztus)

A vízhálózat-felújítás első üteme hamarosan kezdődik: a Faludi Ferenc utca – Gyümölcs utca közötti ellátóvezeték korszerűsítését a Tettye Forrásház Zrt. egyszerre két csapattal végzi, a vezetékcsere a Faludi Ferenc utcából halad a Gyümölcs utca irányába. Nemcsak új, de az utcát jobban szolgáló, nagyobb átmérőjű vezetéket kap a környék. A szakemberek emellett 34 bekötést cserélnek ki és két új tűzcsapot is telepítenek.

A vízhálózat korszerűsítése teljes útzár mellett zajlik az adott szakaszokon.

A lezárással érintett ingatlanok megközelítése az ott lakóknak, az üzlettulajdonosoknak, valamint célforgalom részére egyaránt biztosított lesz, ahogy a rendőrség, a mentők, a tűzoltók illetve a közműszolgáltatók, hulladékszállítók közlekedése is. Az érintett ingatlantulajdonosok, illetve az átmenő forgalom számára a gyalogos közlekedés feltételeit is megoldják.

A szolgáltató arra törekszik, hogy a környéken élők hosszú távú érdekeit szolgáló – a bicikliútfejlesztéssel párhuzamosan haladó – munkálatok a lehető legkisebb mértékben, a legrövidebb ideig zavarják a mindennapokat.

A buszok terelőutakon járnak

Az útszakaszon érintett autóbuszok (25, 26, 27, 27Y, 28, 28Y, 29) március elsejétől várhatóan augusztus végéig, illetve a munkálatok befejezéséig terelőútvonalon közlekednek.

A terelőútvonal Uránvárosból a belváros felé (25, 26, 27, 27Y, 28, 28Y, 29): Uránváros autóbusz-állomás után a buszok a Nendtvich Andor út – Tüzér utca útvonalon, majd az Egyetemváros-megállótól az eredeti útvonalon közlekednek.

A terelőútvonal a Belvárosból Uránváros felé (25, 26, 27, 27Y, 28, 28Y): az Egyetemváros-megálló után a buszok a Tüzér utca – Nendtvich Andor út – Uránváros autóbusz-állomás útvonalon közlekednek.

Cikkünk a TOP-6.4.1-15-PC1-2016-00004 – „Nyugati városrészi kerékpárút megvalósítása” című projekt keretében készült.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő