5 C
Pécs
péntek, április 19, 2024

A BAT örül

A dohányipari vállalkozások egészségügyi hozzájárulásáról szóló törvénnyel összefüggésben pécsi fideszes országgyűlési képviselők azt javasolták, kapjon kétmilliárd forintos kedvezményt a Pécsen két gyárat is üzemeltető BAT – közölte lapunkkal Csizi Péter országgyűlési képviselő.

Csizi azt írta közleményében, lépésüknek köszönhetően kétmilliárd forinttal kevesebb hozzájárulást kell fizetnie a cégnek. Mindezt azért, mert a BAT fejlesztette pécsi gyárát és még több embernek adnak munkát a városban.

A Parlament kedden elfogadta a dohányipari vállalkozások egészségügyi hozzájárulásáról szóló törvényt. Eszerint az érintett cégeknek árbevételük után (különböző mértékben) kell egészségügyi hozzájárulást fizetniük, ezzel is megtámogatva a magyar egészségügyet és a gyógyító munkát.

[box title=”A BAT elégedett”]Lapunknak a BAT úgy nyilatkozott, üdvözlik azokat kiemelt kormányzati célokat, melyek a magyar gazdaságban az új üzleti lehetőségek megteremtésére, a munkahelyek létrehozására és a beruházások növelésére irányulnak. Ezek, írták, megjelennek a dohányipari vállalkozások 2015. évi egészségügyi hozzájárulásáról szóló elfogadott javaslatban is.

Kiemelték, hogy 2014. szeptember 5-én átadták a Pécsi Ipari Parkban azt a bővíthető, 8.850 m2 alapterületű gyárépületet, aminek köszönhetően a Pécsi Dohánygyár termelési területe megduplázódott. A beruházás összértéke mintegy 30 millió euró – 9 milliárd forint –, mely projekttel együtt a BAT 1992 óta 54 milliárd forint értékű fejlesztést valósított meg hazánkban, és mintegy 700 főt foglalkoztat. [/box]

– Pécsi fideszes országgyűlési képviselők azt javasolták a kormánynak, hogy azok a dohányipari vállalkozások, amelyek Magyarországon hajtanak végre fejlesztéseket és ezzel növelik a munkahelyek, a foglalkoztatottak számát, azok élvezzenek komoly kedvezményeket az egészségügyi hozzájárulás befizetése során. Ezt sikerült elérnünk, hiszen a kormány és az országgyűlés is mellénk állt – közölte Csizi.

Szerinte Pécs fontos partnere a BAT, a cég pedig igen komoly, mintegy 9 milliárdos gyárbővítést hajtott végre 2014-ben a városban.

– Úgy gondolom, támogatnunk kell a későbbiekben is azokat a vállalkozásokat, amelyek új munkahelyeket hoznak létre Pécsett, bővítik a termelést és megbízható partnerei a városnak. Örülök annak, hogy a BAT ilyen és annak is, hogy a módosító javaslatunknak köszönhetően, mintegy 2 milliárd forinttal kevesebb egészségügyi hozzájárulást kell befizetniük – írta a képviselő.

Csizi Péter hozzátette: legfontosabb célunk, hogy jelentősen növeljük a munkahelyek számát Pécsett, illetve, hogy 2020-ra mindenki dolgozhasson, aki akar a városban. Ennek érdekében pedig minden olyan döntést meghozunk és támogatnak, amely ezt a célt szolgálja.

[note note_color=”#efebeb”]

Az MSZP-s Szakács László, baranyai honatya egyébként hétfőn a parlamentben még aggódott a pécsi munkahelyekért. Mint mondta, „elmegy a pezsgőgyár, elmegy a kesztyűgyár, és most Damoklész kardját odateszik a Pécsi Dohánygyárban dolgozók feje fölé. Ha már az sem lesz, akkor szépen lassan az országnak azon a vidékén már semmi se lesz, csak a közmunka, amelyre önök egyre többet szeretnének áldozni – mondta. Szakács és Tóth Bertalan később viszont nem szavazta meg a pécsi fideszesek módosító indítványát.[/note]

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő