Új rendelők Szabolcson

Két háziorvosi rendelőt adtak hétfőn a szabolcsfalui közösségi házban. A rendelőket közmunkások építették önkormányzati forrásból. 

A szabolcsfalui közösségi ház alsó része már elkészült, ebben kapott helyett az a két praxis, amelyek korábban egy rendelőben működtek az Arany János utcában. A felújítás és a költözés már jó ideje napirenden volt.

Horváth István háziorvos szerint a szabolcsiak régóta szerették volna, ha jól megközelíthető helyre, a településrész központjába kerülne a rendelő, erre most került sor.

szabolcsi rendelő

A mecsekszabolcsi két praxis ellátási körzetéhez háromezer lakos tartozik, a Pákolitz István utca északi felétől a Hősök tere aljáig, valamint a Komlói útig bezárólag ide jöhetnek a páciensek. A szabolcsfalui közösségi ház földszintjén található rendelőket közfoglalkoztatottak építették.

– Valódi értéket teremtettek a közfoglalkoztatottak, hiszen közel 25 millió értékű beruházás jött létre munkájuk során – mondta a hétfői sajtótájékoztatón Őri László, Pécs alpolgármestere. – A helyeik ellátási színvonala jelentősen javult, kulturált környezetben, nagyobb helyen tudják fogadni a pácienseket a doktorok.

oszoli és őri

Őri közölte: a mostani átadás egy folyamat része, amelynek keretében már megújult a Lánc utcai rendelőintézet, de már új szakrendelőket is kialakítottak a Veress Endre utcai intézményben. Mint mondta, ezt a munkát folytatni szeretnék.

Oszoli Dénes önkormányzati képviselő kiemelte, parkolókat is kialakítottak, valamint akadálymentessé tették az épületet.

Hirdetés