Új rendszerű tömegközlekedést szorgalmaz az LMP

Hirdetés

Keresztes László Lóránt az LMP társelnöke és parlamenti frakcióvezető-helyettese, valamint Kóbor József önkormányzati képviselő hétfőn tartottak sajtótájékoztatót arról, hogy az LMP közlekedési szövetséget és tarifaközösséget hozna létre Baranya megyében. A sajtótájékoztatón az atomtemető, az uránbánya, de még az Ungár Péter LMP-s kampányfőnök-helyettes kapcsán kibontakozó botrány is előkerült.

Az LMP társelnöke azzal nyitotta a hétfői sajtótájékoztatót, hogy szerinte Hoppál Péter országgyűlési képviselő az elmúlt hetekben arról adott tanúbizonyságot, hogy nem Pécset képviseli, hanem „befeküdt” a kormányzati diktátumnak. Hozzátette: Hoppál Péternek bizalmat szavaztak a pécsiek, ezért hagyja abba az ellenzék szapulását, és tegyen eleget a kötelességeinek. Keresztes beszámolt arról is, hogy a bodai atomtemető és a martonfai menekülttábor kapcsán levélben megkereste Pintér Sándor belügyminisztert, illetve az illetékes államtitkárt, és szerinte aggasztó válaszokat kapott. A martonfai menekülttábor kapcsán Keresztes hangsúlyozta, hogy Pintér Sándor válaszlevelében nem mondta ki egyértelműen, hogy a menekülttábor nem fog megvalósulni – a táborról egyébként még 2015-ben írtuk meg, hogy nem fog megépülni, akkor Lázár János miniszter jelentette be a hírt.

Ahogy az LMP társelnöke hétfőn a sajtótájékoztató fő témájához érve elmondta, az LMP közlekedési szövetséget és tarifaközösséget hozna létre Baranya megyében. A párt egyébként 160 konkrét, helyi projektekre vonatkozó költségvetési módosítást nyújtott be, melyet egytől egyig leszavazott az országgyűlés.

Kóbor József önkormányzati képviselő a sajtótájékoztatón elmondta, hogy ahogy minden más város tömegközlekedése, a pécsi tömegközlekedés is rendkívül veszteséges.

– Míg a jelenlegi közlekedési rendszer, az úgynevezett fonódó rendszer a pécsieknek kényelmes, az üzemanyag-fogyasztás és a buszok futásteljesítménye szempontjából viszont abszolút veszteséges – mondta az önkormányzati képviselő. A korábbi, gerincvonalas rendszer sem volt jobb megoldás Kóbor szerint, ám a párt javaslata alapján, bizonyos tarifamódosításokkal hosszú távon sokkal jobban kifizetődő rendszert lehetne létrehozni.

Kóbor József az uránbánya ügyét is említette hétfőn, melyről már májusban megírtuk, hogy a Baranya Megyei Kormányhivatal Környezetvédelmi Főosztálya elutasította a Magyar Urán Kft. kérelmét, amely az uránbánya nyitásához volt szükséges. Az önkormányzati képviselő sérelmezte, hogy az ügyben sem a közgyűlés, sem a pécsi polgárok nem nyilváníthattak véleményt. Kóbor szerint a kérelem elutasítása csak az első lépcső volt, mint mondta: ki tudja még, hogy mi lesz.

Egy másik ügy is szóba került: mint a Magyar Narancs által kiszivárogtatott videófelvételből kiderült, Ungár Péter LMP-s kampányfőnök-helyettes direkt úgy írta alá a Ron Werberrel kötött tanácsadói szerződést, hogy semmilyen joga nem volt rá, azzal a céllal, hogy a szerződés érvénytelen legyen. Keresztes újságírói kérdésre úgy reagált hétfőn, párton belül mindent megtesznek annak érdekében, hogy kivizsgálják az ügyet, és amíg folyamatban van a jogvita, addig nem kíván nyilatkozni a témában.

Hirdetés

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét