5 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapPécs AktuálÚjabb baba-mama szobát adtak át

Újabb baba-mama szobát adtak át

A Baranya Megyei Kormányhivatal Családtámogatási és Pénzbeli Ellátási Osztály ügyfélszolgálatán hozták létre a város új közösségi baba-mama szobáját. A Mártírok útján lévő hivatalban ezentúl hivatalos ügyeik intézése közben is foglalkozhatnak kisgyermekükkel az édesanyák – vagy akár az édesapák is.

A Mosolymanó Egyesület kezdeményezésére kialakított szoba ünnepélyes csütörtöki átadóján Müllerné dr. Juhos Bernadett, a kormányhivatal főigazgatója köszöntőjében utalt arra, hogy a hivatal korábbi helyén kialakítottak már egy ilyen helyiséget, ezért is örül az egyesület megkeresésének, hogy az új telephelyen is legyen a szülők számára megfelelő olyan kis szoba, ahol nyugodtan tudnak foglalkozni csemetéjükkel.

baba, mama szoba, hl02
Csizi Péter az édesapákra is számít

– Ezen az osztályon a legalacsonyabb az átlagéletkor, ráadásul nagyon sokan megfordulnak itt. Tavaly ugyanis mintegy 18 ezer kisgyermekes szülő kereste fel az osztályt a családi pótlékkal, a gyermekgondozást segítő ellátással, gyermeknevelési és anyasági támogatással kapcsolatos ügyekben. A kormányhivatal az új helyiséggel is jelzi ügyfél- és családbarát szemléletét, fontos számunka, hogy ügyfeleink minden igényének meg tudjunk felelni – fogalmazott a főigazgató.

Vörösné Deák Andrea, a Mosolymanó Egyesület elnöke arról szólt, hogy a baba-mama szoba közösségi összefogással jött létre, a bútorokat civilek felajánlásai révén sikerült beszerezniük. Hozzátette, hogy a közeljövőben további baba-mama szobákat kívánnak létrehozni a kormányhivatal többi ügyfélszolgálatain.

Csizi Péter országgyűlési képviselő reményei szerint nem csupán édesanyák, hanem édesapák is használni fogják a szobát, hiszen egyre több apa vállal aktív szerepet a gyermekek nevelésében, egyre többen döntenek a gyes és a gyed adta lehetőségekkel.

baba, mama szoba, hl04
A szülők nyugodt környezetben foglalkozhatnak a kicsikkel

– Hiába jó a kormány családpolitikai rendszere, hiába nyújtunk évről évre egyre több támogatást a gyerekes családok részére, ha éppen a kedvezmények igénybevételéhez szükséges ügyintézés során nem tudjuk azt megmutatni, hogy valóban családbarát szemlélettel rendelkezünk.

A most kialakított baba-mama szobában pelenkázószekrény és két fotel fogadja a szülőket. A helyiségben szerény, de nyugodt körülmények között pelenkázhatják vagy szoptathatják gyermeküket az anyukák. A falat a kormányhivatali nyílt naphoz kapcsolódóan a baranyai óvodások, kisiskolások számára minden évben meghirdetett rajzpályázatra beküldött alkotások díszítik.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő