6 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
KezdőlapPécs AktuálÚjabb emléktáblát avattak Pécs belvárosában

Újabb emléktáblát avattak Pécs belvárosában

Pécs múltjának újabb kis részletére emlékezhetnek azok, akik az Anna utcában sétálgatnak: emléktáblát helyezett el a város az Anna utcában hétfő délelőtt, most az egykor kilenc éven át működő Pécsi Ipari Leányközépiskola egykori épületére.

Az iskola hamar népszerű lett a városban, nem volt olyan osztály, ahol legalább negyven lány ne tanult volna. A tábla avatásakor jelen lévő idősek jó szívvel emlékeztek vissza az itt töltött évekre.

Páva Zsolt polgármester a régi iskolák erős összetartó erejéről beszélt, akkoriban ez jóval nagyobb volt, mint manapság. Ennek eredménye az is, hogy  most számos, az itteni középiskolában érettségizett hölgy gyűlt össze, akik azóta is folyamatosan tartják a kapcsolatot.

ipari leányiskola, tábla, hl05
Az egykori diákok még mindig tartják a kapcsolatot

Páva Zsoltot másfél éve keresték meg ezzel a kéréssel, aminek ő rögtön eleget szeretett volna tenni, hiszen a városnak minden emlékét meg kell becsülnie és kötelessége ápolni. A városvezető reméli, hogy még sokáig élni fog a hagyomány, és sokszor lesz még alkalmuk ünnepelni, visszaemlékezni a jelen lévő időseknek.

A 85-86 évesen is jelen lévő idős hölgyek közül a szervező, Abay Gerda emlékezett meg röviden a már elhunyt osztálytársaikról, volt tanáraikról, közösen felidéztek pár emléket a régmúltból.

A Pécsi Ipari Leányközépiskola 1943-tól 1952-ig működött Pécsen. Ezt a speciális iskolatípust Hóman Bálint kultuszminiszter ötlete alapján hozták létre, lényege, hogy gyakorlati pályákra készítse fel a középiskolásokat. Varró-, szabásrajz-, főző-, mosó-, vasalóórákat is vettek a lányok egy-egy tanév során.

ipari leányiskola, tábla, hl01
A felhelyezett tábla az Anna utca 13. szám alatt

Az ipari iskola nagy előnye volt, hogy az itt szerzett bizonyítvánnyal a diákok minden főiskolára beiratkozhattak,, kivéve a tudományegyetemeket. Az iskolai műhelymunkákat üzemi gyakorlatok egészítették ki.

Az iskola 1945 nyarán költözött a Janus Pannonius utcából az Anna utcába.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő