7 C
Pécs
csütörtök, április 18, 2024
KezdőlapPécs AktuálTantermekkel nőtt a gimi

Tantermekkel nőtt a gimi

leőwey1

A pécsi intézmény egy ráépítésnek köszönhetően három új, a francia tagozatosok számára kialakított tanteremmel gazdagodott. A Leőweyben évente mintegy harminc diák végez a kéttannyelvű tagozaton, jelenleg mintegy százötvenen járnak franciára.

A Leőweyben még 2002-ben hozták létre a francia tagozatot, azóta ez volt az első komoly fejlesztés az épületen: a déli szárnyra építettek rá egy újabb szintet, így három új, többek között digitális táblával ellátott terem jött létre.

Páva Zsolt polgármester az új rész szerdai avatásán azt mondta, a Leőwey tulajdonjogának tavalyi rendezése (azt 30 évre a ciszterci rendtől bérli a város) után eldöntötték, hogy korszerűsítik az intézményt. Hozzátette: Pécs más iskoláiban is az elmúlt három évben közel kétmilliárd forintot költöttek korszerűsítésre, de a tervek szerint ebben a ciklusban folytatják a modernizációt.

leőwey3

Roland Galharague, Franciaország magyarországi nagykövete azt mondta,  Magyarország versenyképességét is segíti ez a típusú oktatás, ezért kell tenni a feltételek javításán is.  Megjegyezte azt is, hogy a kormányzat tervei ugyanakkor nehéz helyzetbe hozhatják a kéttannyelvű oktatást, mert az elképzelések szerint csak azok a működhetnek a jövőben, amelyekben az iskolába járó tanulók kilencven százaléka az érettségi mellett középfokú nyelvvizsgát is tesz.

Eddig 350 millió forintot költettek állami, illetve városi forrásból a homlokzat felújítására, a nyílászárók cseréjére, az új szárny ráépítésére, emellett a természettudományos laborra is 311 milliós uniós forrást nyertek. Jövőre további 200-250 milliós támogatást költenek a nyugati rész és a teljes belső modernizálásra. A munkák várhatóan a következő tanév elejére fejeződnek be.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő