Tovább bővít a Hauni Kertvárosban

Átadták a dohányipari berendezések, alkatrészek előállításával foglalkozó Hauni Hungaria Gépgyártó Kft. másfél milliárd forintból épült új, 4200 négyzetméteres üzemcsarnokát. A fejlesztéssel mintegy száz új munkahely jön létre Kertvárosban még idén.

Új csarnokot adott át pénteken a Hauni Hungaria Gépgyártó Kft. Pécsett. A 1,5 milliárd forintos beruházás még az idén száz új pécsi munkahelyet teremthet. Az új épület átadási ünnepségén megjelent a gazdaságért felelős államtitkár, Páva Zsolt és a cég vezetője is.

A Hauni új, 4200 négyzetméteres csarnokának átadójára pénteken ünnepélyes keretek közt került sor. Az új területen berendezések szerelése, illetve a már elkészült gépek csomagolása és raktározása zajlik majd. A beruházással párhuzamosan a cég tovább bővíti dolgozói számát, idén újabb 100 fővel nőhet a létszám.

Az átadást Jakabucz Ildikó, a Hauni Hungaria Kft. ügyvezető igazgatójának beszéde nyitotta meg, aki elmondta, hogy a cég 1994-ben kezdhette meg pécsi működését, akkor vette meg ugyanis a Sopianae régi gépgyárát.

Bejárták az új üzemcsarnokot is

-Ebben az időben még csak 200-an dolgoztak a gyár területén. Az évtized végén beinduló fejlesztéseknek köszönhetően azonban ma már közel ezer munkavállalót alkalmaznak a vállalat pécsi telephelyén. Mostanra pedig a helyi bázis előlépett, hiszen komoly szakmai tudást igénylő precíziós munkát végeznek itt – tudtuk meg az igazgatótól.

Dr. Cséfalvay Zoltán, parlamenti és gazdaságstratégiáért felelős államtitkár a német-magyar gazdasági kapcsolatokra hívta fel a figyelmet, amelyben jelenleg hazai külkereskedelmi többlet érvényesül.

-Jó hallani egy ilyen vállalatról, amely közel 20 éve működik Magyarországon, ráadásul közben folyamatosan fejleszti üzemét. Pécs pedig képes megfelelő otthont teremteni ezeknek a vállalatoknak, hiszen itt megtalálhatók a legfőbb telepítő tényezők – jellemezte a helyi lehetőségeket az államtitkár.

Továbbá megemlítette, hogy hazánkra jellemző a pénzügyi stabilitás, a rugalmasság és a nyitottság. Így dr. Cséfalvay Zoltán szerint joggal számíthatunk további működőtőke beruházásokra, akár Pécsett is.

Dr. Páva Zsolt egy visszaemlékezéssel kezdte beszédét. 1993-ban ugyanis alpolgármesterként ő ment el üzleti ebédre a Hauni akkori képviselőivel, hogy egyeztessenek a gyár esetleges Pécsre településéről.

– Mára a német cég Baranya megye legnagyobb gépipari termelőjévé vált. De attól, hogy a Hauni további munkásokat vesz fel és bővíti telephelyét, Pécs gazdasága még nem fog javulni. Ezért a városvezetés folyamatosan elkeseredett küzdelmet folytat a helyi ipar újjáélesztéséért. Ennek pedig már látható jelei is vannak – zárta beszédét Páva Zsolt, aki kiemelte, hogy a város politikai nézetektől függetlenül komolyan összefogott a helyi gazdaság fejlesztéséért.

[frame]

Páva Zsolt polgármestert arról kérdeztük, hogy potenciálisan mennyi esélyt lát új ipari beruházásokra Pécsett:

-Sok irányban folytat tárgyalásokat a városvezetés, egyelőre azonban konkrétumokról nem tudok beszámolni. Azt azonban elmondhatom, hogy a város teljesen nyitott minden megkeresése. A kiváló fekvésű és adottságú pécsi ipari park néhány hónap múlva teljesen elkészül, ezért joggal remélhetjük, hogy rövid időn belül új befektetők is érkezhetnek Pécsre – elemezte a helyzetet lapunknak Páva Zsolt

[/frame]
hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés