13 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapPécs AktuálÚjabb térfigyelő kamerákat telepítettek a keleti városrészben

Újabb térfigyelő kamerákat telepítettek a keleti városrészben

8 darab új térfigyelő kamerát telepítettek az elmúlt hetekben Pécsett a keleti városrészben. Ezzel 130 fölé nőtt a bűnmegelőzésben és a szabálysértések gyors felderítésében segítséget nyújtó térfigyelő kamerák száma a városban – közölte az önkormányzat.

A pécsi önkormányzat csütörtökön kiadott közleménye felidézi, hogy az elmúlt tíz évben több lépcsőben fejlesztette térfigyelő kamerarendszerét: mint írják, legutóbb 2019-ben bővült a hálózat, akkor a keleti városrészbe 21 darab kamerát helyeztek ki. A személy elleni erőszakos cselekmények, a bűnelkövetések és a jogsértések magas száma miatt viszont a jelenlegi városvezetés – a rendőrséggel és a közterület-felügyelettel egyeztetett álláspont alapján – indokoltnak találta további kamerák telepítését is a városrészben – írják.

A kamerák az eddigi tapasztalatok alapján visszatartó erővel bírnak, a szabálysértések elkövetőinek felkutatását és felelősségre vonását pedig elősegítik.

– Mintegy 10 millió forintos beruházásból 8 darab új térfigyelő kamera került a városrészbe. Olyan helyekre telepíttettük őket, ahol az elmúlt időszakban megszaporodtak a szabálysértések. Így például a Pákolitz István utcába, vagy a Komlói út elején, a pénzintézet környékére is kerültek ki ilyen eszközök. A kamerák nemcsak az erőszakos bűntények megelőzésében, illetve a nyomozásban segíthetnek, hanem az illegális hulladéklerakás visszaszorításában is. Éppen ezért azt szeretném, ha a 2024-ig tartó ciklusban további kamerák kerülnének a keleti városrészbe, mert a rendszer bővítésével, esetleg néhány kamera áthelyezésével érezhetően javulhatna a közbiztonság, és ezzel az itt lakók életminősége – idézi a közlemény Hencsei Zsoltot, a terület önkormányzati képviselőjét.

az új kamerák április közepe óta működnek a városrészben.

A közleményben kiemelik, hogy a fenti kamerákon kívül a Centrum parkolóban és a Balokány-ligetben is felszereltek néhányat, így a teljes pécsi rendszer jelenleg 131 darab térfigyelő kamerával működik. Ezek képeit a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság épületében kialakított térfigyelő központban a Közterület-felügylet munkatársai 24 órában figyelik, és ha törvénytelenséget észlelnek, azonnal riasztják a járőröket.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő