Újra elveszhetünk a belváros udvaraiban

Csodás itt a hangzás

Szeptember 26-án újra bebarangolhatjuk a város olyan látványos, „titkos” belső kertjeit és udvarait, melyeket egyébként nem túl gyakran láthatunk belülről. A másodszor megrendezett Nyitott Udvarok Napján pedig újfent sok-sok programmal várja Pécs a látogatókat.


 

Idén is várja a belvárosban sétálgató városiakat a gyorsan nagyon népszerűvé vált Nyitott Udvarok Napja, ezúttal azonban a Pécsi Napok OFF-programjainak keretén belül járhatjuk be azokat a kerteket és udvarokat, melyeket alapjáraton nem túl gyakran nézhetünk meg magunknak. A lehetőség viszont szeptember 26-án 12 és 18 óra között újra adott lesz, hiszen a második Nyitott Udvarok Napján a belváros számos „titkos” belsőkertje nyílik meg, ráadásul a már-már hagyományossá váló esemény újra rengeteg színes programmal kecsegtet.

plakát

A szervezők célja idén is az, hogy a város rejtett, de érdekes és szép helyszínei mellett a szintén kevésbé ismert pécsi értékeket is bemutassák. A második Nyitott Udvarok Napján ezért a fókuszban a pécsi civil szervezetek lesznek. Az ebben a szellemben tematikusan felépített helyszínek és programok tehát azt szolgálják, hogy a pécsiek megismerhessék a résztvevő egyesületek, alapítványok, szervezetek tevékenységét.

Persze a megnyitott udvarokban újra fellépnek zenekarok is, játékos és szórakoztató foglalkozások várják majd a gyerekeket és szüleiket, de kézművesek és kiállítások is bőven kapnak teret.

Lehet válogatni!
Lehet válogatni!

De szemezgessünk kicsit – a teljesség igénye nélkül – a helyszínekből és a programokból! A Belső udvarban (Jókai tér 5.) egész nap indiai és nepáli ékszerek, ruhák, képzőművészeti remekek bemutatója és vására várja a pécsieket, de lesz indiai ételkóstolás, hennafestés és dob-meditáció is. A Hild udvarban (Széchenyi tér 7.) a film és a fotó lesz a kiemelt téma, filmfelvevő gépeket láthatunk, fotókiállítást nézhetünk meg, animációs műhelymunkákon vehetünk részt.

nyitott udvarok II.

A Rácz Aladár Művelődési Ház udvarában kosárfonó, kanál- és teknővájók tartanak bemutatót, Gajcsi Blanka ötvösművész magánudvarában (József utca 7.) minden a bábkészítésről és a bábművészetről fog szólni, a Nick Udvarban (Király utca 1.) egy komplett művészpiacot rendeznek be. Ahogy pedig azt megszokhatták a rendezvény rajongói, a Hamerli udvarban (Király utca 9.) újra a könyveké és a régi folyóiratoké a főszerep.

Aki tehát szeptember 26-án a belvárosban sétálnak, olyan programkavalkáddal szembesülnek majd, amihez már térkép is dukál.

Csak el ne tévedjünk
Csak el ne tévedjünk

Hirdetés