Újra kikerült a PÉCS felirat, ezúttal Kertvárosba

Hirdetés

Tavaly szeptemberben ünnepélyes keretek között adták át a Kossuth térre kihelyezett 180 centi magas alumínium feliratot, amely rejtélyes körülmények között másnapra eltűnt. Most új helyet kapott, Kertvárosban látható.  

Akkor arról szólt a fáma, hogy balesetveszélyesnek ítélték a mindössze egy napot megélt installációt, mely szelfipontként szolgált volna helyieknek és turistáknak.

A nyár végén Pécsre érkezők mától az egykori Femánál kialakított körforgalomnál tekinthetik meg az embernagyságú városnevet.

A városvezetés egyébként már tavaly decemberben határozott róla, hogy a felirat az 58-as úti körforgalomban legyen elhelyezve a belvárosból való eltávolítása után, azonban eddig tartott az engedélyeztetés.

Hirdetés