Jön a PEN és a legnagyobb Rockmarcsi!

A Pécsi Egyetemi Napok egy év szünet után folytatódik idén tavasz végén, míg a Rockmaratont július 13. és 19. között rendezik meg. Az év két legnagyobb pécsi fesztiváljának helyszíneit még keresgélik: a PEN értelemszerűen a városban marad, de a Rockmaraton miatt meglehet, jobban ki kell mozdulni.

Ebben az esztendőben sem marad nagyobb fesztiválok nélkül Pécs és a környék. A Fishing on Orfű szervezői tavaly év végén jelentették be, hogy június 17. és 20. között tartják a hazai alternatív zenei színtér egyik legfontosabb eseményét. A buli első, azaz nulladik napján, csakúgy mint tavaly, a Kispál és a Borz játszik; a szervezők mintegy száz fellépővel tárgyalnak.

Megint PEN!
Megint PEN!

De nem kell júniusig várnia annak, aki nagy koncertdömpingre vár, ugyanis a Pécsi Egyetemi Napokat is megtartják idén a szervezést koordináló hallgatói önkormányzat tervei szerint. Emlékezetes: két esztendeje többek között Ákos, a Kiscsillag, Péterfy Bori, a Punnany Massif, a Tankcsapda és a Vad Fruttik produkált 20 ezres össznézőszámot, s napi 6 ezer embert.

– Bár még igyekszünk megtalálni a legszerencsésebb időpontot, a helyszín már megvan, a fellépőkkel is megkezdtük már a tárgyalásokat. Arra készülünk, hogy a két esztendővel ezelőttinél is nagyobb lesz a fesztivál, neves fellépőkkel, kiváló hangulattal – mondta lapunk kérdésére Rinfel János, a PTE-EHÖK elnöke, aki a pontos helyszínt valamilyen okból nem akarta megmondani.

Hozzátette: idén is besegít a szervezésbe a PTE anyagilag is, az áldozatvállalásról információink szerint heteken belül dönt is az intézmény szenátusa.

A Rockmaratonnál jóval több információt sikerült beszereznünk: a július 13-án startoló, idén 25-ik születésnapját ünneplő metálfeszt a szervezők állítása szerint minden idők legnagyobb Rockmaratonja lesz az eddigieknél lényegesen kényelmesebb körülmények között.

Rockmaraton Pécsen

– Tavaly a sárdagasztás alkalmával végleg be kellett látnunk, hogy fellépőknek és a nézőknek sem megfelelő a Malomvölgy, ezért a pécsi önkormányzattal közösen keressük a Rockmaraton új helyét – nyilatkozta lapunknak Varga Zoltán főszervező. Ugyanezt erősítette meg Őri László alpolgármester, aki hozzátette: ahogy a korábbi években, úgy idén is támogatja a rendezvényt Pécs. A város szeretne valahol a külső területek egyikén vagy a környéken jó helyszínt biztosítani.

A fellépők jó része is megvan már. Az egyik legolcsóbb – a hetijegy ára 13 ezer forint alatt maradt – hazai fesztiválon többek között fellép a Pokolgép, a The Exploited, a Destruction, a Hatebreed, Korpiklaani, a Powerwolf, a Watch My Dying, az Insane és a Rózsaszín Pitbull is – sok-sok más zenekar mellett.

Hirdetés