5 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapPécs AktuálÚjra megtelik futókkal Pécs belvárosa

Újra megtelik futókkal Pécs belvárosa

Május 5-én rendezi a Pécsi Sport Nonprofit Zrt. a Városvédő Tüke-futás és Misina-csúcstámadás futóversenyt, a különböző távokra már várják az online előnevezőket.

Igazi futóünnep várja május első vasárnapján a sportolni vágyókat Pécsett, immár hatodik alkalommal futhatnak fel 9,3 kilométeren keresztül a tv-toronyig a Misina-csúcstámadáson rajthoz állók a PSN Zrt. által szervezett eseményen, emellett a családokat, kicsiket és nagyokat is várja a rendező a Városvédő Tüke-futás 3,2 kilométeres belvárosi távján.

A rövidebb távon indulók kollektíven, csapatban kedvezményesen nevezhetnek, ráadásul a tanulói létszám arányában legtöbb diákot nevező három pécsi és három Pécs környéki intézmény sportszervásárlási utalványt is kap.

A versenyt követően érdemes lesz megvárni az eredményhirdetést is, hiszen az összes kiadott rajtszám ajándéksorsoláson vesz majd részt, amely során öt értékes sportszert sorsolnak ki a rendezők.

A szervezők lehetőséget adnak az online és a személyes regisztrációra is, IDE kattintva bárki gyorsan és egyszerűen leadhatja a nevezését, majd a Lauber Dezső Sportcsarnokban átveheti a rajtcsomagját.

A Misina-csúcstámadás kihívásokkal teli útvonalának teljesítésére vállalkozók április 10-ig 4800, április 15-ig 5400, április 21-ig pedig 5700 forintért nevezhetnek, de a verseny napján a Nagy Lajos Gimnázium udvarán felállítandó versenyközpontban is lesz lehetőség a nevezésre és a rajtcsomagok átvételére.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő