Újra motorbőgéstől volt hangos a város!

Hatodik alkalommal bőgtek fel a gépek a Szezonzáró Motoros Guruláson Pécsett. Idén mintegy ezerkétszáz motoros vett részt az eseményen, megtelt a Széchenyi tér vasparipákkal a kellemes őszi időben.

hirdetés

Benzingőzzel telt meg a város szombat kora délután. A motorok szerelmeseinek hagyományosan nagy ünnepei ezek a Dél-Dunántúli Motoros Egyesület által szervezett, évente többször megrendezett gurulások. A nagy menet egy óriási kört tesz meg az városban, félidőben pedig lepihennek Pécs főterén.

Látványosságnak sem utolsó: a Széchenyi téren is rengetegen álltak meg turisták és kirándulók, megcsodálni a járműveket.

Őri László alpolgármester, a program fővédnöke elmondta, 2012-ben indították el a szezonnyitó és szezonzáró gurulásokat. A program sikere minden várakozást felülmúlt, hiszen eleinte pár száz pécsi motoros vett rajta részt, ma pedig mintegy ezerkétszázan jöttek el az egész ország területéről, sőt, még a határon túlról is.

Őri szerint szépen javulnak a baleseti mutatók

– A város két szempontból tartja fontosnak ezeket a rendezvényeket. Egyfelől ez egyfajta balesetmegelőzési kampány is, ahol minden közlekedésben résztvevő figyelmét fel kell hívni az egymásra való odafigyelésre – és ez nem csak a motorosokra vonatkozik. Jó hír, hogy a legújabb baranyai-pécsi statisztikák szerint a személyi sérülésekkel járó balesetek száma ha lassan is, de csökken, a halálos balesetek terén pedig nagy eredmény, hogy az idei első ilyen eset csak a pár nappal ezelőtti tragédia volt Kozármisleny határában – mondta az alpolgármester.

Őri szerint ezek a széles körben egyre népszerűbbé váló találkozók jelentősen növelik a város turisztikai vonzerejét is, az ide ellátogató nem helyi motorosok Pécs városának jó hírét viszik haza.