Gasztrokult: Újra nyitva a Nick-udvar

A város egyik legpatinásabb épületét, a Nick-udvart az elmúlt hónapokban tette rendbe a Pécs Holding. Az évek óta üresen álló, egykor a Zsolnay család birtokában lévő épületegyüttest annak különleges hangulatát kihasználva újították meg.


Átadták a több mint egy évtizede bezárt Nick-udvart a nagyközönségnek. Az épületegyüttes teljes rekonstrukciójára ugyan még várni kell, de a passzázs homlokzatai, a belső vezetékrendszer, s az alsó szint helyiségei már a régi időket tükrözik hangulatukban.

Páva Zsolt pécsi polgármester a keddi megnyitón közölte: bízik abban, hogy a Nick-udvar újra működő, élő része lesz Pécs központjának, olyan, amilyen évtizedekkel ezelőtt volt. Különösen örömteli, tette hozzá, hogy egy galéria is megnyitja itt kapuit.

A felújítást végző Pécs Holding Zrt. vezérigazgatója, Barna Béla szerint bár előzetesen ötmillió forinttal kalkuláltak, végül 20 milliót emésztett fel a munka, amiben tevékeny szerepet vállalt a Gerillart Egyesület, valamint Pétáv Kft. is.

– Ez anyagilag nem térül meg a cégnek, de a városi vagyonkezelőnek az is feladata, hogy értékeket hasznosítson, mentsen meg a pécsiek számára – emelte ki. – A cél az volt, hogy adjuk vissza az épületet a pécsieknek és töltsük meg tartalommal. Ez az egyesülettel együttműködve sikerült is.

A házat még Zsolnay Vilmos építette 1895-ben, a Zsolnay család hozta létre a város első árucsarnokát, a Bazárt. Később volt itt polgári kaszinó is, de nevét az évtizedekig itt működő sörözőről kapta, amelyet az Erdélyből áttelepült Nick Sámuel indított el.

Az épület alsó szintjén a passzázs újranyitása után egy étterem, egy boros üzlet, valamint az említett galéria is helyet kapott, a háromemeletes épület felső szintjei még befektetőre várnak.

További interjúk, érdekességek és az új Nick-udvar belülről: itt (videó)!

Hirdetés

11 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Horváth Tamás!

    Már hogyne lenne a kereskedők hibája. 5 órakor mindegyik lehúzza a redőnyt.

  2. A magán tulajdonba lévő üzletekből 3db 2 ki van adva.A helyzet katasztrofális. Nincs
    közlekedés, nincsenek vásárlók, és ez nem a kereskedők hibája!
    Az egész Széchenyi tér üres a Nádortól lefelé!

  3. Bar szerintem eleg messze van az eredeti tematol, de a pecsi, belvarosi uzletek tulnyomo tobbsege varosi tulajdonan van. Az azokat kezelo Holding pedig latszat programokkal (pl:belvarosi bevasarlo nap) “probal” a berloin segiteni, ahelyett, hogy az irrealis berleti dijakat csokkentene. Sebaj, a fizetesuket ok igy is megkapjak!
    A Nick-udvar is ugyanilyen illuzio, belul rohad minden, de azert szep feherre le lett festve!

  4. Csatlakozva Nahhh-hoz,el kell utazni pl.Genfbe-hasonló nagyságú és lakosságu,mint Pécs-és akkor csodát látsz,mint a belvárosban,mint kijebb,élet van,tömegek,fényes üzletek-nem látsz bezárt vagy kiadó üzleteket-magyarúl,nagy élet van este is!
    Ennyit a fényző Holdinghoz.
    Amúgy meg PZs.dr. megtanulhatna öltözködni,mert acipője lehet,hogy dizájnos,de nem illik a ruhájához.
    Amúgy meg Barna úr és nem tudom ki a harmadik személy,igazán köthetett volna egy nyakkendőt egy ilyen ünnepi alkalomra.

  5. Horváth úr!
    Amit ír, annak a többsége jelentős csúsztatás. Tessen szíves kimenni egy kicsit Ausztria Pécshez hasonló méretű városaiba, vagy Németországba, javasolnám még Spanyolországot és Görögországot is egy kis kirándulásra. És a végén, a pécsi belvárosban az (üres) ingatlanok döntő többsége (80-90%) magántulajdonban van. Az Árkáddal egyetértek, de csak részben. Mert nem az Árkád hibája, hogy Pécs kereskedőinek jórésze ugyanazt akarja eladni az embereknek, mint amit a bevásárlóközpontban olcsóbban meg lehet venni.

  6. Európa városaiban nem konganak üresen a főutcai üzletek, hanem elegáns drága és bőséges kínálattal csábítják a vevőket. Nincsenek bezárva a központi szállodák, és az üzletek magántulajdonba vannak. A munkahelyeket nem számolják föl és a közlekedést sem tiltják ki.
    Ja és nem építenek plázát a belvárosba.

  7. Nosztalgiával gondolok rá, mert itt az első emeleten volt az első albérletem, egy női testvérpárnál laktam néhány évig.
    Hajdan grófi családból származtak.Az előszobában akkor egy nagyra becsült Munkácsy kép lógott. Egyszer meglátogatott az apám, hozott egy csomagot,és nem engedték be.
    sosem felejtem el.A szobám ablakából éppen az udvarra lehetett látni.Minden nap az udvarban lévő bisztróban reggeliztem.Finom hideg salátákat készítettek ott.

  8. Horváth úr! Bpen az V. Kerületben is üres minden, sőt a Váci utca is halott. Mit gondol miért? Elárulom: gazdasági válság van egész Európában! Amit ír az nem pécsi probléma, hanem európai!

  9. Patyomkin ház!
    Milyen befektetőkre vár a holding, a fél király utcát már elüldözte a kifizethetetlen bérleti díjakkal. A belváros kísértetiesen üres, halott.
    Minek kellett kitelepíteni a lakókat és az irodákat, annó? Most nem kéne befektetőkre vadászni.

  10. Nagyon kíváncsi vagyok. Biztosan benézek a napokban. Szerintem nagyon jól néz ki, párszor már bekukkantottam, amikor arra jártam.

Comments are closed.