Hirdetés

A Föld napján, vagyis április 22-én különféle eseményeket rendeznek világszerte, melyekkel felhívják a figyelmet bolygónk természeti környezetének megóvására. A jeles alkalomból Pécsett is lesznek tematikus programok, melyeket cikkünkben egy csokorba szedtünk össze. 

A napot hazánkban 1990 óta rendezik meg, a nemzetközi mozgalom egyik jelmondata: „Ki mondta, hogy nem tudod megváltoztatni a világot?” Ez természetesen arra utal, hogy ha szemet hunyunk és nem teszünk semmit a környezetünk védelmében, akkor nyilvánvalóan nem állíthatjuk meg a lassan visszafordíthatatlanná váló káros folyamatokat. Amennyiben viszont odafigyelünk akár a leghétköznapibb dolgokra, máris javítottunk kicsit a helyzeten.

Lássuk, Pécsett mely programok kapcsolódnak 2022-ben a Föld napjához!

Irány a Föld körüli „zűrprogram” a Pécs Zoo-val!

A pécsi állatkertben április 23-án, szombaton tartják a jeles naphoz kapcsolt rendezvényt, nyilván hogy minél több látogató részt tudjon venni rajta. Délelőtt 10-től egészen 16 óráig várják azokat a családokat, akik a nézelődés mellett még több élménnyel térnének haza a zooból. Lesznek látványetetések, arcfestés, kvíz, ökojátszóház, sőt, szabadulószoba is!

További részletek itt.

Öltözzünk zöldbe vagy öltöztessük zöldbe környezetünket!

Rendhagyó módon szeretné idén a város lakóit bevonva megünnepelni a bolygót a Pécsi Tudományegyetem (PTE). Az április 22-ei ünnepnap mára a legnagyobb önszerveződő környezeti megmozdulássá vált Magyarországon, amely mindannyiunk jövőjéről szól. Mit tehetünk otthon a Föld védelméért? Például zöldítsük a környezetet ültetéssel: fát, virágot, fűszer- és haszonnövényt is helyezhetünk a talajba. Emellett óvjuk a levegőt, a vizet, az állatokat, sőt zöldbe is öltözhetünk erre a napra.

Mindemellett pedig játszhatunk a PTE-vel:

Nincs más dolgunk, mint kiválasztani egyet vagy többet az alábbi 3 témakörből, és április 22-29. között beküldeni kategóriánként maximum 3 fotót a [email protected] e-mail-címre arról, milyen zöldítéssel ünneplünk ezen a csodálatos napon. A nyerteseket e-mail-üzenetben értesítik ki.

Kategóriák:

  • Öltözz zöldbe! – a legvidámabb, legkreatívabb ruházat;
  • legszínesebb balkon és/vagy virágoskert;
  • legpompásabb zöldség- és/vagy fűszerkert.

Táncoljuk körbe együtt a ligetet! – a program elmarad

Akad otthon egy zöld ruhadarab? Megvan a bolygó szeretete? Esetleg némi jókedv? Ha mindegyik kérdésre igen volt a válasz, akkor április 22-én munka után irány a Balokány-liget, ugyanis a pécsi szenior örömtáncosok közös programra invitálnak.

Több információ ezen a linken olvasható.

Vásároljunk be tudatosan otthonunk, a Föld napján!

Az ASzPIK csapata a Tettyén szervez kézműves és termelői vásárt április 23-án, 10 órától. A környezetbarát életmód egyik alappillére a tudatos vásárlás, melynek első lépése, hogy megpróbáljuk előre megtervezni, milyen termékek is kerülhetnek a kosarunkba. Így csak olyasmit viszünk haza, amire valóban szükségünk van és kevesebb hulladékot termelünk. További fontos szempont: a helyben készült, szezonális dolgokat részesítsük előnyben! Ha már rutinosak vagyunk, vagy csak érdeklődünk a téma iránt, mindenképp vegyünk részt a szombati programon!

Ide kattintva olvashatunk még róla.

Hirdetés