Űrsétákra indulhatunk Pécsről

Ezen a héten a pécsiek elveszhetnek a csillagokban és a bolygóközi kalandokban, ugyanis több olyan planetáriumi program keretében is részt vehetünk egy-egy kisebb űrutazásban, melyeket a Zsolnay Negyedben rendeznek meg. Nézzük hát őket!

Két kis üvegdarab – az univerzum felfedezése távcsövön keresztül

A mai tudásunk az univerzumról nem jöhetett volna létre, és nem gyarapodhatott volna, ha nem találják fel a távcsövet. A pécsi Planetáriumban október 20-án 16 órakor erről a nagyszerű eszközről tanulhatunk és tudhatunk meg többet egy ismeretterjesztő filmnek köszönhetően, amit a planetárium kupolájára vetítenek.

Felnézhetünk a csillagokig
Felnézhetünk a csillagokig

A filmben két diák szemszögéből ismerkedhetünk meg a távcső történetével, és azokkal a csodálatos felfedezésekkel, melyeket ennek a műszernek köszönhetünk. Megtudhatjuk továbbá azt is, hogyan működnek a távcsövek, és a világ legnagyobb obszervatóriumai miként alkalmazzák a műszereket a világegyetem titkainak vizsgálatára. A távcsőbe pillantva a diákok – a planetárium nézőközönségével együtt – felfedezik a Galilei-féle holdakat, a Szaturnusz gyűrűit, és a galaxisok spirális szerkezetét.

Csillagász szakkör

Ha már megismertük a távcsövek történetét és láthattuk a fejlődő eszközök egyre javuló teljesítményét filmen, miért is ne próbálhatnánk ki mi is? A Planetárium rendszeres csillagász szakkörén – melynek következő időpontja október 22., 17 óra – amellett ugyanis, hogy megtudhatjuk, hogyan fejlődött évezredeken keresztül a csillagászat, megismerhetjük a Naprendszer csodálatos világát, és elsajátíthatjuk a távcsövek használatát is. A szakkörön elsajátított tudásunkat latba vetve pedig feltérképezhetjük a hazai égbolt látványosságait, más országok csillagképeit is Mindezen felül, a 45 perces interaktív foglalkozás során csillagászati eszközöket is készíthetünk.

Asztronauták lehetünk
Asztronauták lehetünk

A szakkörhöz a tanév során bármikor lehet csatlakozni. A foglalkozások tematikától függően a Planetáriumban, a 24-es teremben illetve a szabadban lesznek megtartva.

Utazás a Marsra

Ha pedig megismertük univerzumunkat és az annak feltérképezéséhez szükséges eszközöket, utazzunk el mondjuk a Marsra! Október 24-én 15 órakor egy látványos, közel egy órás „űrséta” során kiderül, hogy mit tudtak meg eddig a tudósok a Vörös Bolygóról, ezután pedig a Mariner űrszondát követve elutazhatunk a Marshoz, megismerhetjük a bolygó „földrajzát” és a legfontosabb kutatásokat.

A Marsra is ellátogathatunk
A Marsra is ellátogathatunk

Olyan fontos kérdéseket boncolgathatunk a program során, mint például, hogy volt-e vagy van-e víz a Marson, vagy hogy milyen életformák maradhatnak életben ezen a hűvös, sivatagos bolygón. Közben pedig átrepülhetünk marsi kráterek, vulkánok és völgyek felett, de láthatjuk a Curiosity marsjáró leszállóhelyét is

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés