Vagyonbevallás: egy pécsi képviselő még mindig titkolózik

Ugyan nem kötelező, de a pécsi önkormányzat hivatalos honlapján megtalálhatók a képviselők vagyonnyilatkozatai. Mostanra egyetlen politikust kivéve az összes képviselő bevallása olvasható: egyedül az ÖPE színeiben nemrég a közgyűlésbe került Vicze Csilla nem töltötte fel bevallását a honlapra.

A Fidesz-KDNP javaslatára felkerültek a város hivatalos honlapjára a pécsi képviselők vagyonbevallásai, bár a jogszabályok nem kötelezik erre az önkormányzatot. Mint megírtuk, a kezdeményezésre a pártszövetség képviselői, valamint az MSZP, a független Fodor Ibolya, az LMP-s Keresztes László Lóránt és a DK-s Kunszt Márta azonnal elérhetővé tette vagyonnyilatkozatát, a két jobbikos képviselő – önhibájukon kívül – csak később tette ugyanezt.

Az ÖPE két képviselője azonban nem igyekezett nyilvánosságra hozni a dokumentumot. Kővári János pár nap késéssel ugyan, de végül hajlandó volt feltenni az oldalra bevallását, igaz, politikai támadásnak vélte lapunk megkeresését. Ám párttársa, Vicze Csilla egyedüliként még mindig titkolja vagyonnyilatkozatát.

Vicze Csilla
Vicze Csilla bevallotta, de nem mutatja

Az önkormányzat azonban lapunk kérésére kiadta azt a vagyonnyilatkozatot, amelynek a város hivatalos honlapján való közléséhez Vicze Csilla nem járult hozzá.

A dokumentumból kiderül, hogy a Vozár Pál helyére az év elejétől a közgyűlésbe került – civilben ügyvéd – képviselőnek Pécsen és Siófokon is van lakása, egymillió forintos hitellel rendelkezik, ügyvédként pedig havonta bruttó 184 560 forintot keres.

Vicze Csilla bevallásának két dokumentuma itt és itt tekinthető meg.

Hirdetés

1 hozzászólás

  1. Az összes “politikus” hazudik a jövedelme bevallásakor, országyűlési képviselők csodálatos módon többet költenek, mint amennyit hivatalosan keresnek. Ez csodálatos pénzszaporítás!

Comments are closed.