8 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
KezdőlapPécs Aktuál"Valamilyen" Jánossal győzi le a Fideszt az MSZP és a DK

„Valamilyen” Jánossal győzi le a Fideszt az MSZP és a DK

Egy kérdésben meg tudott egyezni minap az MSZP és a Demokratikus Koalíció: sikerült összerakni a 106 választókerület indulóit. Baranyában viszont lettek érdekes döntések. Az egyik legerősebb szocialistának nem osztottak lapot, helyette egy alig ismert DK-s pártembert indítanak. 

Komlón a szocialisták mindig is erősebbek voltak, mint máshol a régióban, és az MSZP helyi erős embere, Szakács László már jó ideje a 2-es, pécs-komlói választókerület oszlopos ellenzéki tagja volt. Jövőre azonban nem kap helyet az asztalnál: helyére az országos vezetés a DK-s Nagy Ferencet ültette, akit aligha ismernek a komlóiak jobban, mint az MSZP-s országgyűlési képviselőt, aki ráadásul 8 évig még alpolgármester is volt.

Kunszt Márta, a Demokratikus Koalíció pécsi politikusa elmondta, ők Baranyában a második és a negyedik körzetben indítanak jelöltet. A második, pécs-komlói választókörzetben Nagy Ferenc indul.

Kérdésünkre, miszerint mi lehetett az oka annak, hogy Szakács László helyett egy DK-s indul abban a körzetben, azt felelte, erre az MSZP-s Tóth Bertalan tudna választ adni, ő képviselte Baranyát a tárgyaló delegációban.

Ez pedig azt jelenti, hogy Tóth simán beáldozta saját frakcióvezető-helyettesét, miközben Szakács négy éve még Hoppál Pétert, a Fidesz-KDNP képviselőjét szorongatta meg.

Kunszt Márta szerint igazságosan osztották fel a körzeteket

– A megyei jogú városok általában két körzetből állnak, a DK pedig mindenhol szeretett volna egyenlő mértékben jelen lenni, így kapta Pécs egyik felét ez a párt, a másikat a szocialisták – mondta.

Az, hogy mennyire is gondolják komolyan a baloldalon a Fidesz megdöntését, jól mutatja, hogy Kunszt Márta elsőre még a vezetéknevét sem tudta a másik baranyai jelöltjüknek, akiről először csak annyit tudott mondani, hogy „valamilyen János”. (Mint később megtudtuk Kunszttól, Lukács János).

A Szakács helyett induló Nagy Ferenc elmondta, a helyi DK az elmúlt években is aktívan dolgozott az MSZP mellett, most egyszerűen úgy döntöttek, hogy Szakács László helyett őt indítják, ahogy Kunszt Márta, ő is a tárgyaló delegációhoz irányított bennünket. Kérdésünkre, miszerint eredményesebb tud-e majd lenni, mint Szakács volt négy éve, azt válaszolta, erre még nem tud felelni, „nincs információja”.

A DK-s Nagy Ferenc egyébként négy éve is próbálkozott volna ugyanitt, akkor azonban Szakács indult közös jelöltként. Mindenesetre Nagy Ferenc akkor arról beszélt bemutatkozó sajtótájékoztatóján, hogy „Pécset élhetőbbé kellene tenni, mert például nincs folyója, amely mellett barátságosan lehetne élni”.

Szakács László szerint ebben a helyzetben most az a legfontosabb, hogy a két ellenzéki párt meg tudott egyezni, végre „kifelé fordulhatnak és népszerűsíthetik a saját programjukat”.

A közösség érdekében Szakács hajlandó lemondani az indulásról

– Nem gondolnám, hogy csalódott vagyok – jelentette ki. – A közösség érdeke most azt kívánta, hogy vállaljak egy ilyen áldozatot, ne induljak el ebben a körzetben, én ezt el tudom fogadni.

Szakács László hozzátette: attól függetlenül, hogy nem lesz jelen abban a körzetben, ugyanúgy fog munkálkodni az ott élőkért, ahogy azt eddig is tette.

A baranyai baloldali indulókról Tóth Bertalan is dönthetett

A baranyai leosztásban vélhetően kulcsszerepet játszó szocialista Tóth Bertalant, a döntések kulcsfiguráját, kérdéseinkkel nem sikerült elérnünk.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő