Van még jegy a FOO-ra

Napi nyolcezer látogatót várnak a szervezők a hazai alternatív zenei színtér egyik legfontosabb fesztiváljára, a szerdán induló és június 22-ig zajló Fishing On Orfűre, amelynek nyitónapján a Kispál és a Borz dalai előtt tisztelegnek.

Az orfűi tó partján található Panoráma Campingben hatodszor rendezik meg a Fishing On Orfűt, amelyre napi- és hetijegyeket is lehet még kapni – mondta Lovasi András, a fesztivál szervezője, a Kispál és a Borz egykori frontembere hétfőn az MTI-nek.

Hozzátette: a tavalyi rendezvényhez mérhető látogatószámra készülnek, tehát idén is napi nyolcezer embert várnak a két nagyszínpad és a kisszínpad elé, illetve a két sátorba és a music pubba.

Egyedi Péter, a rendezvény sajtósa, az Óriás zenekar vezetője arról adott tájékoztatást, hogy a szerdai nulladik nap keretében Kispál-nappal indul a 2013-ban négynapossá duzzadó rendezvény. Aznap, június 19-én a hazai könnyűzenei élmezőny számos fontos szereplője fogja a közönségtől 2010-ben elbúcsúzott Kispál és a Borz dalainak saját képére formált változatát előadni.

Az egész estés műsoron a Deli Máté nagyszínpadon fellép a Punnany Massif, a Soerii&Poolek, a Compact Disco, a Hétköznapi Csalódások, a Subscribe, a Brains, az Isten Háta Mögött, az Intim Torna Illegál, a Bëlga, az Óriás, a Supernem, Odett, az Uzipov és az Alvin és a Mókusok, az est házigazdája Lévai Balázs és Varga Livius (Quimby). A Kispál-nap programjait a Csík Zenekar koncertje nyitja 19 órakor, ezen az együttes valamennyi Kispál és a Borz-feldolgozása elhangzik.

A port.hu nagyszínpadon Ágoston Béla A borz filozófiája című estjével lép fel, míg a Café sátorban a tavaly megjelent Holnaphoz Holddal című feldolgozáslemez előadói adnak koncertet. Műsort adnak továbbá a Kispál tagjaiból álló dj-duók is, egészen hajnalig. Aki ezen a napon érkezik a Panoráma Campingbe, belépője mellé egy Kispál és a Borz kiadványt kap ajándékba.

Csütörtökön fellép a PASO, a Brains, a Punnany Massif, a Péterfy Bori & Love Band, a brit Gunning for Tamar, pénteken a Quimby, a Pál Utcai Fiúk, a Supernem, a Heaven Street Seven, a Kistehén, az Isten Háta Mögött és a VHK, szombaton az Európa Kiadó, a Kaukázus, a Kiscsillag, a Vad Fruttik, a Carbonfools, a Nemjuci és A Kutya Vacsorája is.

A két sátor kínálatába tartozik a fesztiválon az Anna & the Barbies, a Magashegyi Underground, a Szabó Balázs Bandája, a Fish!, a Hősök, a Bëlga, Ganxsta Zolee és a Kartel, az Akkezdet Phiai, a Kaláka, a Blind Myself, az Üllői úti Fuck és a Mary Popkids.     A fesztivál részletes programja a rendezvény hivatalos honlapján, a fishingonorfu.hu-n található.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés

4 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Abban igaza van az első kommentelőnek hogy a kemping tulaja nevezetesen a Gonda aki tudjuk mi volt pécsen egy nem túl jómodorú ember:))

  2. Ediig 2 FOO-n voltam, az elsőn és a harmadikon, de mind2X a ****-fos camping elavult koszos, mocskos zuhanyozói meg a sártengere miatt, plusz a dagadttibi tulaj arrogáns,nagyképű vállrángatós reagálása,nyálfröcskölős beszéde miatt SOHA TÖBBÉ! Mindent! Mindent! elrontottak / elrontanak a körülmények!!! És még ha ráadásként a gazda is vér****, akkor már ajkunkig is ért a fekália!

  3. 🙂 🙂 jót röhögtünk az előző szentfazék firkálmányán 🙂 Én azt mondom de antikrisztus 🙂 GYERE TE KÖZÉNK. Ha imáid segítenek, akkor túléled Péterfi Bori és a Love Band koncertjét pogózás közben is Majd jól kipörgetünk, hogy tényleg megjelenjen neked szűzmariska a tavon egy szál pendelybe 🙂

  4. Ez a orvfüvesek, orvzenészek és orvhorgászok éves találkozója, még a rendezvény nevében is benne van a notórius bűnözési szándék. Fiatalok, vigyázzatok, ezek a sátáni hangterroristák a vízzel megmérgezik az ízléseteket, hiszen köztudott, hogy a víz jobban vezeti a zajt! Inkább mondjatok egy imát az Úrnak, amiért még van fületek és hallgassátok a Mária Rádiót, akkor nem kárhoztok el.

Comments are closed.